Tervo_cimlap - sms üzenetMirja Tervo:

Tűsarok és kamatláb

A luxuscipők veszélyes vonzereje

Fordította: Bogár Edit
 
ISBN 978-963-2797-95-3
240 oldal, B/5
A kiadó Webshopjában megvásárolható, itt:
könyv online vásárlás

 

Részletek az Előszóból

            […]

            Személyes érdeklődésem a magas sarkú cipők iránt az után ébredt fel, hogy 2003-ban New Yorkba költöztem. Ősz volt, és kezdődött a partiszezon. Vettem magamnak egy pár magas sarkú, narancssárga nubukbőr cipőt. A partikon a fiatal nők furcsán reagáltak a cipőmre. Senki se mondta, hogy „elragadó cipő” vagy „tetszik a cipőd”, vagy lett volna egyszerűen csak közömbös. Ehelyett számtalan „ó, láttam, a cipőd talpát” típusú kommentárt kaptam. – Imádom a piros belső cipőtalpat – mondta az egyik nő. A cipőm belső talpára irányuló figyelem a cipő valódi kinézete helyett abszurdnak tűnt. Mintha a ruhámat a bélésanyaga miatt értékelnék.

            A partik után elkezdtem kutatni a piros cipőtalp mögött megbúvó misztériumot. A cipőtalpak iránt érzett kíváncsiságom csökkent az évek során, és sokkal szélesebb körű érdeklődés lépett a helyére, szintén véletlenül.

[…]

            Számomra etnológusként a néprajzi kutatómódszer, azaz a részvétellel egybekötött megfigyelés a legtermészetesebb megközelítési módja volt annak, hogy megkeressem a válaszokat csodálkozásomra. Bár témám elsősorban a magas sarkú cipő, a vásárlási eseménynek, az eladóknak és a szalonnak a kizárása a kutatásból éppolyan végzetes lett volna, mint ha a lábunkat felejtenénk a lakásban, amikor elindulunk otthonról. A magas sarkú cipőkről szóló irodalom fókuszában általában a cipőmúzeumok, a cipőtervezők és a cipőreklámok állnak. Testileg és lelkileg is sokkal könnyebb a muzeális cipőket vizsgálni vagy interjúkat készíteni a cipős legendákkal, mint a harisnyákból áradó zamatokat szagolgatva egy teátrális szalonban napról napra kiszolgálni az egyszerű vevőket.

            Hétköznapi jelenlétem és a kutatásom beszélgetős-beszéltetős módszere révén egy időre képes voltam a megszólaltatott emberek mellett felvenni az általuk diktált tempót. Arról írok, amit a szememmel, fülemmel, orrommal megtapasztaltam és cipőeladói szerepemben megosztottam. Úgy mentem a cipőszalonba, mint az etnográfia úttörője, az antropológus Bronisław Malinowski a Trobriand-szigetekre: terepnaplóval, kíváncsian és kész kézirat nélkül.

            Fő célom ebben a könyvben megpróbálni megérteni a magas sarkú cipők nemhez kötött használatát, és magyarázatot találni a magas sarkú cipőkhöz és a divatos cipőmárkákhoz kapcsolódó etnológiai jelenségekre. Világos, hogy nem létezik egyetlen magyarázat. A könyvben sok beszélgetést írok le, amelyek témája a márkás magas sarkú cipő, azok külleme és árkalkulációjuk vagy éppen az, hogy milyen érzés egy-egy cipőt viselni. Beszélgetőpartnereim hol a vásárlók, hol a cipőmárkákat bemutató emberek. A szalonban folyó élet a vevők és az eladók mentén és révén kiterjed Manhattan utcáira és gálaestjeire, lépcsőházaira, felhőkarcolóira, játékbarlangjaira és gardróbjaira.

[…]

            Eredetileg nem volt célom másfél évet eltölteni a cipőszalonban, mint etnográfus elődeimnek, akik a „primitív közösségekben” végeztek terepmunkát. Három hónap alatt beleuntam a szalon ismétlődő rutinjába. A vevők mogorvasága nem lelkesített, ahogyan a raktár és a szalon közti folytonos szaladgálás vagy a kötelező üzleti teljesítés rémisztő nyomása sem. Ugyanakkor szerettem volna végignézni a szalon éves körforgását. Miután egy évet eltöltöttem a szalonban, világossá vált, hogy rothadás és genny nem csak a vevőim lábkörme alatt volt megfigyelhető.

 

A lábujjak klausztrofóbiája

 

            […]

            A szalon minden irányban mindent megmutató tükreinek a célja, hogy bemutassa a nőknek, milyen jól néznek ki cipővel a lábukon, és milyen kevéssé jól cipő nélkül. A cipők által létrejövő vizuális hatás fontosabb, mint a fizikai érzés. A személyes fizikai és fiziológiai érzet persze jelen van, vagy általános fájdalomként, a bokát felhorzsoló, a vért lábujjakba kergető lüktetésként, vagy a térd és a gerinc fájdalmaként, gyakran a lábfej fáradtságérzéseként is. A stilettotarsal, azaz a diagnosztizált, magas sarkú cipőtől eredő szindróma akkor jön létre, amikor a nő olyan mértékben elhasználta a talpán lévő szöveteket, hogy elviselhetetlen fájdalmak nélkül már egyáltalán nem képes magas sarkúban lépni sem. Megoldásként ott van a botoxkezelés, ami elérzésteleníti a lábfej érzékeny idegeit. A botox persze nem oldja meg magát a problémát, de lehetővé teszi, hogy a beteg továbbra is hordjon magas sarkú cipőket. Vannak ügyfeleim, akik a botoxinjekcióktól pillanatnyi enyhülést kaptak a tűsarokszindrómájukra. Az injekcióval az a probléma, mint a nők mesélik, hogy csak rövid ideig tart a hatása, és évente néhányszor meg kell ismételni, ha azt akarják, hogy ne legyenek fájdalmaik.

[…]

            A magas sarkút hordó ügyfeleim 99 százaléka olyan lábon jár, amelynek a csontjai nem az eredeti helyükön vannak. Amikor a lábfej az ortodox templomok harangtornyára kezd emlékeztetni, a nő azt kívánja, bárcsak kevesebbet táncolt volna magas sarokban. A problémás csontok és a meggörbült lábujjak nem szépítenek meg senkit, függetlenül attól, milyen elegáns a hat hüvelykes (15 centiméteres), szögvastagságú sarkakon való haladás. „Egyetlen cipő se jó rám, mindegyik rondának néz ki. Ez tényleg lehangoló – elégedetlenkedik egy ügyfél. – Régebben minden másképp volt, mindenféle cipőt tudtam hordani, persze főleg magas sarkút. Most ezek a nyomorult, fájó lábujjak az egész életemet megkeserítik. Nyomorult láb! Magam alatt vagyok.” A nő felpróbálja a Gucci kisebb sarkú lábujjközös papucsszandálját, de nem veszi meg, mert a nagylábujja „is not co-operative” („nem együttműködő”), hiszen oldalra áll.

           

[A menyasszony mint cipővásárló]    

  

            A menyasszonyi cipő tekintetében a fiatal nők inkább az anyjukra vagy a vőlegényükre támaszkodnak, semmint saját magukra és a saját ízlésükre. Valakinek ugyanis ki kell fizetnie a cipőt, és meg kell hoznia a végső döntést. Az egyik ilyen vásárlónk a szeretett Jimmy Choo cipővel a lábán felhívta az édesanyját Londonban, leírta telefonban a cipőt, és megkérdezte, érdemes-e megvennie. „Még ne vedd meg, gondoljuk át még egyszer!” – szólt az anyai utasítás. Egy másik menyasszony az anyjával és a vőlegényével érkezett. A vőlegény a telefonjával játszott különféle játékokat, egyetlen pillantást sem vetett a cipőkre. Ezzel szemben az anya ezerrel pörgött, és azonnal talált egy középkorúaknak való, Stuart Weitzman-féle, aranyszínű szandált a tizennyolc éves lányának. „Nekem nem tetszik” – mondta a lánya. „De nekem tetszik, úgyhogy felpróbálod” – közölte az anyja. És a lány persze így is tett.

            Mutattam egy René Caovilla-féle, ezüstszínű pántos cipőt egy fiatal nőnek, aki azt mondta, másnap férjhez megy. „Hát, akkor bizonyára nem stresszel az esküvői cipő miatt” – mondtam. „De igen” – válaszolta. A nő nem tudta eldönteni, megvegye-e a cipőt vagy ne. „Elmenne még máshol is megnézni? – kérdeztem. – Ha igen, szívesen elteszem addig ezt a cipőt” – ajánlottam. „Szó sem lehet róla – szólt közbe a díványon addig csendesen ücsörgő vőlegény, aki ekkor fel is állt. – Három napja járjuk a boltokat, de most már elég.” „De hát ez több mint ezer dollárba kerül” – próbálkozott a menyasszony. „Nem számít – zárta rövidre a beszélgetés a vőlegény. – Kifizetem”.

            A hivatalosan menyasszonyi cipő néven futó modellekhez tartozó szimbolikus tisztaság követelménye volt az oka annak, hogy a szalonunk lemondott a különleges esküvői cipőválasztékról. A modern idők menyasszonyának cipője teljesen érintetlen kell, hogy legyen. A menyasszonyoknak nem volt elég, hogy megveszik az esküvői cipőt, és férjhez mennek. Először vesznek egy párat, amiben felpróbálják a menyasszonyi ruhát. Utána visszahozzák ezt a párat, és vesznek egy másik ugyanolyat, ami még használatlan, hogy abban legyenek az esküvő napján. „A menyasszonyi cipők eladása egy kész lidércálom volt – mondja egy idősebb munkatársam. – Még a doboznak is érintetlen, felnyitatlannak kellett lennie, a selyempapíron se lehetett egyetlen gyűrődés sem. Semmi más nem volt jó a menyasszonyoknak.”

_______________________

 

 

Szerző: BDK  2013.08.10. 14:49 Szólj hozzá!

Címkék: ajánló könyv részlet

A bejegyzés trackback címe:

http://konyvem.blog.hu/api/trackback/id/tr135454950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.