szembesules150.jpg< előzmény < Szembesülés 001. Vallomás

Ez a regény nem volt, nincs, és nem is lesz soha. Regény nem lesz. Szerkezet, teória, halmaz – igen. Még ábránd, szerelem, szorongás vagy bűnhődés is lehet, csak regény, regény nem, mert lényegét éppen az képezi, hogy hiányzik. Mihelyst lenni kezdene, már egyáltalán nem lehetne. Hiszen attól van, hogy nincs.

Ennek a nem létező regénynek a címe Szembesülés, lévén önnön hiánya elé állít tükröt. Hogy még mi minden mással szembesít, az talán kiderül a könyvből, amelynek, az egyszerűség kedvéért, ugyanaz a címe, mint annak a regénynek, amelyik nincs benne.

De ha nem a regény, akkor mi tölti meg az oldalakat? Nos, csupa olyasmi, amit komoly köteteknek tartalmaznia illik: ajánlás, előszó, jegyzetek, egy utószó-tanulmány fejezetei, szómagyarázatok, sőt: a regény keletkezéstörténetét naplószerűen rögzítő Werk. Ezek a járulékos szövegek teszik olyannyira karakteressé a révükön megalkotott Nincset, hogy lapról lapra haladva egyre jobban behatolhatunk a hiányba, míg végül nagyobb megelégedéssel tehetjük le a könyvet, semmint ha magát a regényt olvastuk volna.

(Szembesülés, 2. rész; a továbbiak a bal hasábon, a könyv borítója alatti listából érhetők el)

Szerző: BDK  2014.06.14. 14:37 Szólj hozzá!

Címkék: részlet szembesülés bdk2005

A bejegyzés trackback címe:

http://konyvem.blog.hu/api/trackback/id/tr486300925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.