<< előzmény: Szembesülés 006. Lektori jelentés
Mindenkinek az élete rejt magában legalább egy megírható regényt. Az enyém ellenben egy megírhatatlant is. Amely valahogy úgy élt bennem zárványként, mint titkos, ki nem fejlődött iker az egészséges testvérben. Igen, kései kamaszkorom óta hurcolom magamban a történetet, amelyet ugyan megéltem, de soha nem sikerült irodalmi szöveggé szublimálnom. Többször megküzdöttem vele, ám mindannyiszor alulmaradtam: láthatatlan ikerpárom nem engedte magát kibontani, ott kuporgott továbbra is bennem, nem járulva hozzá sem ahhoz, hogy egykének mondjam magam, sem ahhoz, hogy súlyos örökségemet megoszthassam vele.
Rejtőzködő történetem, habár begubózott, mégsem merevült mozdulatlanságba. Ha fejlődni, növekedni nem is tudott, önnön megírhatatlanságához új és újabb adalékokat csatolt, ezek amolyan légzőgyökérként kapcsolódtak hozzá, kinyúló csápokként, amelyeket nekem magammal kellett hordanom, combomra, karomra, később már derekamra tekerve. A dolog hovatovább egyre kínosabbá kezdett válni, úgy éreztem, messziről meglátszik rajtam, valami hallatlanul fontosat titkolok, itt az ideje, hogy megírjam, s ezáltal színt valljak.
Amikor a nem létező regény ötlete felmerült bennem és elkezdtem struktúráját építgetni, akkorra a magamban hordott titkos regény külső csápjai már nyakam köré tekeredtek, nem halogathattam hát tovább, hogy kimetsszem belsőmből a zárványt, s ha megírni képtelen is vagyok, a hiányregény üre-sen meredező vázába helyezve mégis valami majdnem-életet, pszeudolétezést kínáljak számára. Amelyet, ha vonakodva is, elfogadott.
Így jött létre a Szembesülés című regényhiány.
