Előszó: Az antikvitás közvetítettsége

     szembesules150.jpgAz ógörög nevek senkit ne tévesszenek meg. A színhely nem a napfényes Hellasz, és a cselekmény sem az ókorban játszódik. Ahogy Raymond Queneau írná: a regény szereplői valóságosak, ezért képzeletbeli személyekhez való hason­lóságuk csakis a véletlen műve lehet. Ám kulcsregénynek mégsem nevezhetjük a Szembesülést, már csak azért sem, mert óvjuk attól a Nyájast, hogy valamely intellektuális pasziánszra vetemedjék, miáltal azonosítási kísérletei elvonnák a figyelmét magáról a lényegről. A regény a belletrisztika szabályait, nem pedig az élet banalitását követi, tehát a műből levont bárminemű következtetésnek a külső valóságra vonatkoztatása hibás logikájú művelet. Érjük be esztétikai konklúziókkal. Vagyis vegyük a művet annak, ami, és nem annak, ami nem. Ne törekedjünk arra, hogy az általános emberi viszonylatok művészi interpretálását folyton lapos reáliákkal ütköztessük. Az „ars longá”-t semmi esetre se cseréljük fel a „vita brevis”-szel!

     Ha azonban mégis – emez intő szó ellenére – a Nyájas feltett szándéka lenne, hogy feltérképezze: hol, miben, hogyan fedi a regény emelkedett világa a triviális életet, két segítő szempontot kínálhatunk számára.

     Az egyik, hogy soha ne a múltját és környezetét keresse a műben, hanem ellenkezőleg: a regényt vetítse ki emlékképei­re, tapasztalataira, közvetlen és közvetett úton szerzett ismereteire, így keresve az átfedéseket. A módszer az útlevélvizsgálat metodológiáját utánozza. Figyeljük meg, a jól kiképzett és tapasztalt határőr előbb mindig az arcunkat fürkészi, szemünkbe néz, és csak aztán veszi szemügyre a fényképünket a passzusban. A magyarázat nyilvánvaló: arcunk részletekben sokkal gazdagabb, így árnyalt, összetett benyomás hagy a szemlélőben. Ennek az összhatásnak kell, hogy megfeleljen a fotó. Fordított sorrend esetében egy degradált, csak egyes (bár lényegi) vonásokat tartalmazó, részletszegény fénykép elemeit keresné az arcunkon, és ezeket sokkal nagyobb eséllyel megtalálná akkor is, ha a fotó hamis. Mint ahogy aki nem látott valódi százdollárost, az nem veszi észre a hamisítvány gyengéit. Tehát: előbb merüljön el a Nyájas a regény gazdag és színes világában, és aztán az olvasottakat ütköztesse saját emlékezetének megfakult argoszi képeivel. Talán megkockáztatható a kísérlet eredményének a prognózisa: az egymást fedő gócpon­tok közti viszonyrendszer bizonyos valóságos összefüggések lényegére is fényt deríthet.

     Másik szempontunk legyen a belátás. Felfedezéseinket, azonosításainkat – akár csak valószínűsíthetőek, akár bizonyosak – tartsuk meg magunknak. Ezzel nemcsak a hősök emléke és a még élő személyek érzékenysége, hanem a szerzői koncepció iránti tiszteletünket is kifejezhetjük. Hiszen ha a regény alkotójának a célja egyfajta leleplezés, bizonyos titkok kibeszélése lett volna: akkor a szereplőket saját köznapi nevükön vonultatná fel, s nem folyamodott volna alkotói absztrakcióhoz. Mivel azonban ezt megtette, igyekezzünk szándékát akceptálni; és – nem árt újra hangsúlyozni – elégedjünk meg az esztétikai értelmezéssel, ugyanis a regény művészi értékéhez nem hozzátesz, hanem inkább elvesz belőle, ha túlságosan sok ponton egyeztethető a vulgáris valósággal.

     Ami persze korántsem jelenti azt, hogy az áthallásokat ne regisztrálhatnánk, épp csak ajánlatos ezeknek mindenfajta értékítéletünkben látens módon, csupán implicite jelen lenniük.

     Mint az élet banalitásaitól, épp úgy eltér a regény a görög történelem tényeitől és a mitológia hagyományaitól is. A szereplők puszta nevükön és sorsuk egy-egy mozzanatán túl nem sokat örököltek ókori elődeiktől. Az egyezések és különbözések valamennyi vonatkozásának feltárása már-már lehetetlen vállalkozás lenne, és mindenképpen túlmutatna a jelen kereteken. A legszembetűnőbb eltéréseket azonban talán érdemes megemlítenünk.

     Az ógörög drámák úgy tudják, Oresztész és Elektra testvérek: mindketten az argoszi királyi pár, Agamemnon és Klütaimnésztra gyermekei. Apjuk összeesküvés áldozatává válik: a hatalomra törő unokafivért a királyné bújtja fel a gyilkosságra, és Egiszthosz el is veszi a törvényes uralkodó életét, trónját – és feleségét. Elektra segítségével a száműzetésből hazatérő Oresztész bosszút áll a trónbitorló rokonon és az áruló édesanyán.

     A Szembesülésben más a szereposztás.

     Egyedül Elektra van a helyén; ő is csak annyiban, hogy itt is Agamemnon és Klütaimnésztra leányaként látjuk viszont. Nincs azonban szó sem erőszakos halálról, sem bosszúról – és a szereplők viszonya is más. A közéletből kiszorított Agamemnon életét súlyos kór oltja ki, s Klütaimnésztra megözvegyülvén egyedül neveli tovább Elektrát, miközben gyanakvással és idegenkedéssel figyeli a nagy rivális, az olümposziak kegyét elnyert Egiszthosz működését, sikereit, talán még boldog családi életét is. Ennek a másik családnak a gyermeke Oresztész, aki fiatalemberként (két évvel Agamemnon halála után), mit sem tudva a szülők ellenségeskedéséről – váratlanul találkozik a kamasz Elektrával. A kapcsolatukban rejlő feszültség a regény fő mozgató erejévé válik, olyan befolyássá, amely megszabja számos fejlemény jellegét és irányát. A testvéri szál hiánya ellenére tehát az Oresztész–Elektra összetartozás sok mozzanatában emlékeztet a görög tragédiák fatális egymásrautaltságaira.

     Hasonlóan: az azonosságok és az eltérések sokaságát fedezhetjük fel a további szereplők esetében is. Püladész, Oresztész jó barátja például szinte semmiben nem emlékeztet ógörög prototípusára, mégis ő lesz az, akivel – mint Euripidésznél – Elektra összeköti életét. Vagy: a regényben Elektrának nincsenek lánytestvérei, ám tragédiákbéli nővérének, Ifigéniának a mintájára a szerző megalkotja Elektra bátyját, Ifigént, aki az apai gének ifi örököseként Athénban pályázik költői babérokra.

     És így tovább: egyezések és eltérések sűrű hálóján ami fennakad, az mind-mind a regény szerves elemévé épül.

     A mitológiai neveken kívül előfordulnak görögös névkreációk is, például: Darrávia és Cimessza a főbb alakok közül, vagy olyan epizódfigurák, mint Vardiosz, a történészprofesszor, Petróciosz, a macedón költő, Vresgábiász, a janicsárból lett félisten, vagy Fódosz, a néptribun. Külön kategóriát képeznek a latinos hangzású nevek: Benediktusz, Juliánusz, Fábiusz, Dercenzienzisz, Izselikusz (ők mind Agamemnon tanítványai). Emellett mai nevű szereplőket is találunk, például Ágnest és Júliát (akik Elektra megjelenési formáiként tűnnek fel a műben), illetve az Elektrák szerepét a regény utolsó harmadában átvevő és elmélyítő Évát, továbbá mellékala­kokat. Hogy itt tudatosan kialakított nómenklatúráról van szó, igazolja ezúttal csupán két mondatnyi idézet: „Oresztésznek Ágnes volt az első Elektrája” és „Elektra volt Oresztész második Évája”.

     Szabadon kezeli a szerző a helységneveket is. A regény fő helyszíne Oresztész és Elektra szülővárosa: Argosz. Tágabb értelemben Argosz annak a vidéknek, tartománynak, közi­gazgatási egységnek (más írótársak szavával: [1]övezetnek és [2]körzetnek) a neve, amelyet a regény itt élő szereplői szülőföldjüknek tekintenek, olyan területi és érzelmi formációnak, amely a valódi haza hiányát pótolhatja. Hellasz történeti földrajzának ellentmondva ugyanezen tartomány másik jelentős városa Korinthosz, a két idős hölgy, Darrávia és Püthia lakóhelye. Korinthoszi születésű továbbá Júlia, Éva, Püladész és több mellékalak. A harmadik fontos város: Athén. Elhelyezkedése a regény sajátos álgörög térképén egyértelmű, világos: az argosziak fővárosuknak tekintik a gyönyörű metropoliszt, holott útlevelet kell váltaniuk, ha oda akarnak utazni. Ennél sokkal nehezebb Spárta értelmezése. E toponíma egyfajta távoli, idegen világot jelent, olyan helyet, ahonnan az argosziak számára elfogadhatatlan elvárások és tendenciák szűrődnek be. Ám mielőtt bármely kínálkozó azonosítás csapdájába beleesnék a Nyájas, említsük meg, hogy az Olümposz is szerepel a műben, alig félreérthető jelentéssel. Hogy Spárta és az istenek lakhelye milyen viszonyban áll egymással, világítsa meg újra egy idézet: „Az olümposziak többsége, így maga Zeusz is spártai származású volt. Aki máshonnan, például Argoszból vagy Korinthoszból került a halhatatlanok közé, annak a spártaiak között minduntalan bizonyítania kellett rátermettségét, elkötelezettségét, azt, hogy méltó az istenségre. Erre leginkább úgy nyílott módja, ha saját származási helye fölött gyakorolhatta hatalmát. Így tett a janicsárból lett félisten, Vresgábiász is, amikor Korinthosz helytartója lett. E minőségében megerősödvén a Spártától mentalitásában, hagyományaiban, vallásában erősen elütő Korinthoszra épp spártai mentalitást és hagyományokat igyekezett ráerőszakolni, élve az olümposziak mindenha­tóságával. A hivatalában hozzá forduló földijeivel csak spártai nyelven volt hajlandó érintkezni, magát a spártai nyelvszokás szerint szólíttatta meg, és a hasonló magatartást elvárta valamennyi alattvalójától. Olyannyira, hogy – ezt szem- és fültanúk egybehangzóan állították – a hozzá hasonlóan tősgyökeres korinthoszi Csandosszal, a helybéli napilap főszerkesztőjével még magánbeszélgetései során is spártaiul váltott szót. Nem csoda hát, hogy Zeusz szívesen látta az Olümposzon, s amikor a korinthosziaknak végre sikerült kiutálniuk városukból, akkor Vresgábiász felfelé bukott, Argoszba került nemzetiségi háromnegyedistennek.”

     Az említettek mellett megtaláljuk a regényben a történelmi helyszínek közül Thébát, Delphoit, Alexandriát, de a Nyájas figyelmét itt inkább egyrészt a kreált földrajzi nevekre hívnánk fel (az Argosz melletti üdülőhely, Nevikosz, vagy a Korinthosz melletti folyó, a Borzsosz), másrészt arra, hogy gyakran feltűnnek létező mai településnevek is, Argoszból Athén felé tartva például Oresztészék kocsija Nyékládházánál tér rá a hármas főútra. Megjelenik egy hosszabb epizódsor helyszíneként Odessza (Oresztész és Püladész itt látogatja meg a tanulmányi gyakorlatra ide vezényelt Elektrát) és Szuhumi, az abház főváros is (ide Oresztész már Évával utazik el), továbbá más helyszínek. Találkozunk még régies vagy kicsit torzított formában használt, netán régi latin nevükön szereplő városokkal, mint például Eriván, Szimferopolisz, Vilna, Agria.

     Mint ahogy a szereplők és helyszínek neve esetében, úgy minden más vonatkozásban is keverednek az ókori vagy kreált szavak a mai hétköznapiság rekvizitumaival (farmernadrág, fénykép, rágógumi, metró stb.), illetve az újkori műveltség és a modern szubkultúra fogalmaival. Ágnes például egyszer ezt találja mondani: „Szerelem az, ha Bachot úgy játszom, mintha Liszt lenne”, Püthia korinthoszi papnő pedig az Apollóra történő hivatkozások közt váratlanul Németh Lászlóról kezd beszélni: „Ne a regényeit olvasd, azok nem egyebek, mint egy-egy szociológiai elmélet szépirodalmi demonstrációi. Vedd elő a drámáit, vagy még inkább a tanulmányait. Megvan neked A minőség forradalma?” Az Athénba érkező Oresztész meg éppenséggel a Hard Day’s Night c. Beatles-filmet nézi meg a Filmmúzeumban, zajos tinédzserek csoportjába keveredve. Át- meg átszövik a regény szövegét a legkülönbözőbb jellegű idézetek és utalások, Aiszkhülosztól és Homérosztól Tsúszó Sándorig, Szapphótól és Alkaiosztól Bodolay Kláráig, Platóntól Orwellig és Szentkuthy Miklósig. Találunk egyidejű célzásokat ókori és mai tudományos elméletekre (mondjuk Ptolemaiosz nézeteitől a génsebészetig), felbukkannak Arisztotelész és Heidegger, Demokritosz és Wittgenstein eredeti és torzított filozófiatételei, gyakoriak az összemosott utalások évezredekkel ezelőtti és huszadik századi történelmi eseményekre.

     Mindezek nem véletlen anakronizmusok, hanem a szerző alkotói koncepciójába beleillő stílusjegyek. Egy botcsinálta korinthoszi műítész nyilván azt mondaná minderre, nem egyéb, mint „a posztmodern normaelvárás teljesítése”, nem lévén fogalma arról, hogy nem norma szüli a művet, hanem a mű alakít normát. Éppen ezért a teremtett írói világ szövegkörnyezetében a beemelt idegen elemek nem hatnak zavarólag, inkább csak megbizsergetik az olvasói fantáziát, amely így kénytelen folyamatosan készenléti állapotban maradni, miközben a befogadó pótlólagos intellektuális élményhez jut. És ez az élmény, tegyük hozzá, nem merül ki a fogalmak azonosításában, az időben össze nem illő elemek leleplezésében, hanem az értelmezés mélyebb rétegeiből fakad. Az antikvitás ilyen közvetítettsége feszültséget okoz a mű referencia-terében, miközben ugyanis tudatunk – például – Agamemnon tógája és tanítványainak farmernadrágja között oszcillál vagy a „csernobili világítótorony” fogalmát értelmezi, aközben felszínre kerülnek olyan hermeneutikai összefüggések, amelyekről •••

 _____________________

[1] Castempoori

[2] Sinistra

_____________________

Virtuális szerver bérlés

Szervergépek hosztingja és bérlése Budapesten – Virtuális és felhő alapú szerverek. VPS szolgáltatás - Szervergbérlése. Virtuális, hibrid, fizikai és cloud szerver bérlet. XXI. századi internet technológia, server host

Szerző: BDK  2015.08.20. 16:25 Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény részlet szembesülés

A bejegyzés trackback címe:

http://konyvem.blog.hu/api/trackback/id/tr547721474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu