szembesules150.jpgAz utolsó szövegoldal

|••• ezt én is a legmegfelelőbb módnak tartottam nevének és emlékének méltó megőrzésére. Hiszen újra kiadott könyve alig kapott visszhangot, emléktáblájának a felavatására a hivatalból megjelenteken kívül csak néhány barát és pár hajdani ellenfél volt kíváncsi. Egy díj azonban, igen, egy évente a sajtó nyilvánossága előtt, ünnepség keretében átadott díj!

Lázas szervezésbe kezdtem, megszövegeztem az alapító okiratot, szép felkérő leveleket írtam és a kuratóriumba sikerült megnyernem a legnagyobbakat. Kányádi Sándor, Fodor András, Lator László, Tolnai Ottó, Gömöri György adta a nevét.

De az athéni tanítványok másként gondolták. Az ideges hangú telefonhívás épp a Szerdahelyi utcában ért el, a Kidotaphisz akkori szerkesztőségében. Juliánusz alaposan beolvasott nekem. Hogy jövök én ehhez, éppen én, ráadásul őnélkülük!362 Hiába szabadkoztam: mindezt Fódosz személyes kérésére (és a dologgal mélységesen egyetértve) tettem. A magyarázkodás nem segített, védelmezőn sem A Leghívebb Követő tekintélye nem szállt át rám, sem Zeusz égisze meg nem védett a vádak ellen. (Úgy tűnik, már isteneinkben sem bízhatunk, ha jogtalan vádak győzik le jogos érveinket.)363

A számonkérés bélyegként égett rajtam, mint seb azon, kitől nem fogadják el az áldozathozatalt és ezért vezekelnie csak a sziklát örökösen felfelé gördítve adatik. Hiába nyitna virágot a páfrány, gyöngyét hiába szórná elém a tenger minden kagylója: az öröklött bélyeg az ő számukra az idők végezetéig ott marad homlokomon. És mégis...

És mégis, gondoltam most, révedezéseim lassan lezárván.

A tiszta víztükör mégis azt csillámolta, a fák mégis azt sóhajtozták, az ég fáradt szürkesége mégis azt hunyorogta, felejtett pergamenekről időn áthajló üzenetként mégis az káprázott elém, hogy:

folytatas.jpg364

 

Elindultam hát, lassan elhagyva a kiserdőt, amerre a denevérek utamat kirajzolták, amerre páfrányok levele eligazított. Elindultam abban a biztos tudatban, hogy a magamba fogadott idő hamarosan megtermi csírázó magvait, és bármi, ami a jövőben történni fog velem, azt a múlt a folytonosság tűnő hullámaira hieroglif jeleivel régen ráírta, s a jelen suttogva már kibetűzte.

Elindultam a város felé, át a temetőn. 365

 

Vége

Szerző: BDK  2016.01.08. 18:54 Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény részlet szembesülés

A bejegyzés trackback címe:

http://konyvem.blog.hu/api/trackback/id/tr478252828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.