Jegyzetekszembesules150.jpg

• Elektra második megjelenési formájaként lép elénk Júlia, Oresztész második szerelme. Alakja ritkábban tér vissza, szereplése éppen ezért kompaktabb, lezártabb. Míg Ágnes, Elektra vagy Éva története epizódonként bontakozik ki, a kronológiai sorrend szinte törvényszerű és sokszori megbontásával, addig a Júlia-szerelem e fejezettől kezdődően időrendben lepereg előttünk.

     • A helyszín: az argoszi rádió székháza a folyóparton. A körülménnyel, hogy hőseink épp itt ismerkednek meg egymással egy irodalmi műsor hangfelvételén, a szerző nem csupán a történtek véletlenszerűségét érzékelteti, hanem azt is: a rádió (mint a zeuszi hatalom szócsöve) elrettentő embertelensége ellenére a mindennapok szintjén, az ideológiák iránt érzéketlen lírai alkatok számára olyan tiszta érzések megszületésének környezetét képezhette, mint a szerelem.

     • Átformált, csaknem ellenkező értelművé alakított idézet Szophoklész Élektrájából. Az eredetiben így: „igazságot tudj, aztán szidj csak másokat”.

     • Oresztész naplójában mindez frappánsabban: „Püladész az egyetlen igazi Homo Ludens környezetemben; nem pusztán a játékból adódó élvezetért játszik, hanem metafizikai megközelítésben értelmezi a játszás folyamatát. Amikor sakkozik, semmiben sem különbözik attól a festőművésztől, aki a valóság átlényegítéséhez keresi a legmegfelelőbb színárnyalatot”. (Itt jegyezzük meg, hogy Oresztész és Püladész ez idő tájt az argoszi állami egyetem alkalmazásában állt, s a félvezetők fizikájával foglalkozó tanszék technológiai laboratóriumában amorf szerkezetű kalkogén félvezetők előállításával és vizsgálatával foglalkoztak, miközben néha órákon át különböző vegyületű üvegszerű munkadarabokat kellett csiszolniuk. Ezalatt módjuk nyílt arra, hogy szellemi játékokkal szórakoztassák magukat.)

     • Oresztész maga adja át levelét Júliának, amikor egymás mellé ülhetnek azon a banketten, amelyet Egiszthosz tiszteletére rendeztek hadászati témájú színdarabjának korinthoszi bemutatója alkalmából. Az unalmukban barkochbázni kezdő fiatalok csupa olyan feladvánnyal lepik meg egymást, amelyekről az asztaluknál ülő Darrávia keveset tud. Még a homéroszi fogalmakat is sajátosan kódolják és dekódolják. Ikarosz levált szárnyát például Júlia az athéni autóbuszgyár nevéből fejti meg, a Kirké által sertéssé változtatott tengerészeket pedig az akkor népszerű, ún. élelmiszerprogram fogalma révén találja ki Oresztész. Darrávia kirekesztve érzi magát, és hiába adja fel Odüsszeusz hajósainak viasz füldugóját, mert amikor a tárgy anyagára Oresztész úgy kérdez rá, hogy az vajon amorf struktúrájú cikloparaffin-e, az idős moira nem tud válaszolni.

     • Püthia, mint a későbbiekben is, Apolló pap- és jósnőjeként kissé elvontan, néha kibogozhatatlan költői képekben fogalmazza meg véleményét, mondandóját. Rejtett utalásai, látomásai a legtöbbször azt a benyomást keltik hallgatóságában, mintha valóban isteni titkok tudója lenne, és mintha a rá okosan figyelők, szóképeit vagy titokzatos ábráit megfejtők közelebb kerülhetnének a dolgok láthatatlan összefüggéséhez. Ám valójában Püthia mindig ugyanazt a néhány motívumot variálja, s bárhonnan is induljon monológja, legtöbbször kedvenc rögeszméinek egyikénél végzi. Ezt azonban ekkor Oresztész még nem látja, ámult figyelemmel issza a papnő szavait, kinyilatkoztatásnak hiszi véleményét.

     • Utalás az agyaggyúrás műveletének rituális voltára.

     • A Júliához kötődő második szerelem lényegét a kisregény-Szembesülés tömörebben ragadja meg: „Az Ágnes-képezte gátlások őrizték meg Oresztészt számodra, Júlia”.

     • Oresztész visszafogott vallomásának első mondata voltaképp ennek a Szapphó-sornak a parafrázisa: „Szólnék hozzád, s fékezi nyelvemet a szégyen”.

     • Az utalás Ariadné fonalára vonatkozik. A Minotaurosz itt az erőszak, a labirintus pedig a torz társadalmi rend allegóriája.

     • Ezúttal a hármas számú Szembesülésből érdemes idéznünk a tömörebb megfogalmazást: „Júlia – az első viszonyítási  mérce. Vonatkoztatási alap. A mettől-meddig, a honnan-hová értelme. A lélek etalonja.”

     • Módosított idézet Euripidésztől. Eredetileg így: „Mi hát a mérték, mely szerint ítélhetünk?”.

     • Utalás Júlia akkori munkahelyére, a Juvilejnij Unyivermágra, ahol dekoratőrként működött. Oresztész, valahányszor benyitott ebbe a műhelybe, mindig visszahőkölt: közvetlenül az ajtó mögött csupasz próbabábu állt, s a belépő egy pillanatra azt hihette, meztelen emberre nyitott rá. A dolog érdekessége – említi meg naplójában Oresztész –, hogy idővel már a kilincs lenyomása előtt tudatosította magában: ott, az ajtó mögött, ott áll a csupasz próbababa, készülj fel a látványra, ne lepődj meg. De amikorra már le is nyomta a kilincset, és be is nyitott a műhelybe, előzetes felkészülése valahogy szertefoszlott és ugyanúgy visszahőkölt, mint legelső alkalommal.   

     • A második Szembesülésben így: „Az újonnan összerakott lélek megmozdul. Szép születés. És Oresztész önmagán éli át a beteljesülést. Autokatarzis.”

     • Utalás a Gyár utcai szentélyre, a kultikus agyaggyúrás helyszínére. Misztikus varázsát elveszítve később néhány évig Júlia és Zulejka nevű macskája lakhelyéül szolgált. Még ennek előtte egy ízben Oresztész argoszi és korinthoszi barátai celebráltak e helyt háromnapos újévi házibulit, bőven áldozva Dionüszosznak.

     A mulatozásnak később pikáns utótörténete lett: a társaságból az egyik fiatalember újév hajnalán kalandba keveredett, hazafelé igyekezve a Vérke partján leszólított egy nőt, aki hajlandónak mutatkozott. A sikeres hódító két héttel később gyanús elváltozásokat észlelt kritikus testrészén, orvoshoz fordult, aki első látásra felállította… a diagnózist, és rákérdezett: kivel? Argoszban akkoriban igen komolyan vették a nemi bajok elleni küzdelmet, minden új esetből rendőrségi ügy lett, nyomozást folytattak a fertőző személyek felkutatására, az érintetteket kényszergyógykezelésben részesítették. Ezért aztán a kivel? kérdésre a hajnali kaland kárvallottja nem merte megtagadni a választ, ám ismeretlen alkalmi partnere kilétéről csak az őtőle származó bizonytalan információ voltak: merrefelé lakik (elkísérte egy darabon), kik a közös ismerőseik (néhányan szóba kerültek). Balga módon azonban nemcsak ezeket az adatokat diktálta be, hanem az ezt követő rendőrségi kihallgatáson azoknak a nevét is, akikkel együtt töltötte a szilvesztert megelőző és követő napokat. Be is citálták a teljes társaságot, élükön Püthiával, nemibetegség-szűrésre. De senkinél nem találtak semmit. Sőt… Néhány nappal később kiderült, magának a fiatalembernek sincsen ilyen baja, egyszerűen felsebezte valamivel lágy ölét a természet lágy ölén.

     Az ügyből Püthia már menet közben levonta a számára kedvező tanulságot: a hatóságok csak azért kerítettek ekkora feneket a dolognak, hogy a köréje csoportosuló értelmiségi fiatalok szervezkedését megakadályozzák, egységét megtörjék.

     Szó se róla, a nevüket besúgó fiatalembert a többiek kiközösítették maguk közül. A Gyár utcai szentélyben ez volt az utolsó Dionüszosz-ünnep.

     • Az említett kirándulás vélhető helyszíne az Argoszhoz közeli Nevikosz (más helyesírással: New Icke). Oresztész és argoszi barátai ekkoriban egész nyarakat töltöttek a Nagyréten, ahol is a fürdőzésen, napozáson kívül más élvezeteknek is hódoltak: kártyáztak, sakkoztak, rádióztak, olvastak, levelet írtak. Ez idő tájt fedezték fel a maguk számára például Ladányi Mihály költészetét, akinek Kitépett tollú szél c. kötete egy nyáron át nélkülözhetetlen kirándulóeszköznek számított, fontosabbnak, mint a váltás úszógatya. Olvasták a verseket és magunkra ismertek: „Bajuszuk alig serken, / még moziszínésznőkről / álmodoznak az iskolaklozeton”; „már hasmenésük van a / születési sta­tisztikáktól meg az / elhelyezkedési nehéz­ségektől”. Olvasták és megtanulták, olykor egymást túlharsogva óbégatták, sorról sorra emelve a hangerőt: „…torkig vagyok a gravitációval, / az elszakadt / távíróvonalakkal, / az eltaposott forradalmakkal, / a terekre teregetett / példaképekkel, / a véres tejjel, / a mesékkel, / a legendákkal, / az otthontalan honnal, / a hazátlan házzal.” El is tökélték, ők nem lesznek „eltetvesedett álmú generáció”. Oresztész, amikor jó huszonöt esztendővel később felidézte a régi nyarak emlékét, naplójában ezt a bejegyzést írta: „Megfáradt magamon és alkoholtól felpüffedt agyú vagy a mindennapokba beletaposódott kortársaimon végignézve nem vagyok biztos abban, sikerült-e beváltanunk akkori elhatározásunkat.”

     Kirándulásaikra Oresztész majd’ minden alkalommal magával cipelte Riga típusú táskarádióját, amelyen menetrendszerűen meghallgatták a román nyelvű Europa Liberal déli rockműsorát, illetve, ha estébe nyúlott kirándulásuk, akkor még Szkopár Béla újvidéki Futótűzét is. Ugyancsak ezekhez az alkalmakhoz fűződik Oresztésznek az a még évekig tartó mániája, hogy mindenhonnan levelet írt azoknak a barátainak, akik akkor éppen nem voltak vele. A jópofa episztolákat az éppen kiürült borosüvegekbe tuszkolta, ledugaszolta, majd a folyó szeszélyes sodrára bízta. És bár minden üzenetben szerepelt a feladó pontos címe, soha egyetlen választ nem kapott. Ez ekkor ugyanúgy nem zavarta, mint később a •••|

 

Szerző: BDK  2017.10.17. 17:35 Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény részlet szembesülés

A bejegyzés trackback címe:

http://konyvem.blog.hu/api/trackback/id/tr5413005156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.