Hiánylexikon

 

szembesules150.jpgAranykor Bármilyen jó is most, bizonyos, hogy azelőtt jobb volt.

Bizalom A bizalom nem más, mint a gyanakvás jóindulatú daganata.

Időrend A történések időrendbe állítása ugyanolyan önkényes beavatkozás a dolgok valódi összefüggésébe, mint ábécé-sorrendbe tételük.

Ötlet Az ember szerencsére a rossz ötleteit sem tudja mindig megvalósítani.

Valóságra-vonatkoztatottság Mindkét eddigi regényem roppant aggályos volt számomra abból a szempontból, hogy szereplői kisebb-nagyobb megfeleléseket mutat­tak valós személyekkel. Hiába hitegettem magam a nyilvánvalóval: de kérem, ez itt szépirodalom, merő fikció, teljes elvonatkoztatás – tudtam, a befogadónak másképpen forog az agya, az aprólékos művészi munkával kidolgozott alakok burkát kapásból ráhúzza ismerőseire, a kitalált epizódokat behelyettesíti saját tapasztalataival, az alkotói koncepció keretében kirajzolódó összefüggéseket saját felismeréseinek felelteti meg – és ezek után eldöntöttnek tekinti a kérdést, kiről-miről szól a regény. Régen rossz, ha az írónak és olvasójának közösek az ismerősei, tapasztalatai és felismerései. Minthogy az alkotó végső soron a valóságból emeli ki anyagát, az olvasó pedig oda helyezi vissza, így az írásműnek a valóságra vonatkoztatottsága felerősöd­het, nem kívánt mértéket ölthet. Ám a bajt még két további tényező fokozhatja. Például ha a szerző másfajta szemléletet, másfajta morális beállítódást képvisel vagy sugall az ábrázolt tárgyat illetően, mint amilyen az olvasónak a sajátja. Ez esetben ugyanis bár „felismeri” az alakokat, ám felháborítja, hogy mégsem olyanok, mint szerinte a valóságban. Akit ő jónak tart, az a regényben rossz, akit aljasnak, az becsületes stb. Ebből azonban nem azt a következtetést vonja le, hogy az adott szereplő nem az, akivel azonosította, hanem azt, hogy az író hazudik. Meglehetősen sajátos hozzáállás: az azonosí­tást a saját éleslátásának, az eltérést pedig az író hibájának tudja be, holott tehetné fordítva is, gondolhatná, hogy az eltérés az írónak a valóságon való felülemelkedését dicséri, az azonosítás pedig alighanem a saját melléfogása. Ilyen nagyvonalúságot azonban nehéz elvárni. Az írásművel szembeni ellenérzés akkor csúcsosodhat ki, ha az olvasó magára ismer valamely szereplőben, ugyanis a róla festett képpel még akkor is elégedetlen, ha az egyértelműen pozitív. „Botrány” pedig akkor történik, ha a magát szépnek, okosnak, tisztességesnek stb. tudó olvasó csúnyának, butának, becstelennek látja viszont magát a regényben. Az ellentmondás itt sem oldódik fel: nem arra a következtetésre jut, hogy „ez nem én vagyok”, hanem arra, hogy „én nem ilyen vagyok” – vagyis az író csaló és hazug.

            Attól való félelmemben, hogy a fenti minősítéseket én is megkaphatom, regényeimben különböző trükköket próbáltam alkalmazni. A Szembesülésről most hosszan nem szólok, hiszen egésze nem más, mint kétségbe­esett kísérletem arra, hogy az írott szövegnek a valóságra való visszavonatkoztatása elé a legképtelenebb akadályokat állítsam, ezt szolgálja maga a hiányregény mint ötlet, a többszörös deriválás, a görögösítés, a kihagyásos szerkezet stb. Első megjelent regényemben más módszerhez folyamodtam. Ismerve azon potenciális olvasóknak a körét (saját környezetemben), akik egymásra és önmagukra ismerhettek volna, tudtam, milyen riasztó anyagot használjak ellenük az Élted volt regényében. Ha nem akarjuk, hogy a kecske megegye a káposztát, őriztessük a konyhakertet farkassal. Az én farkasom a regény keretmeséjében lakott (lupus in fabula), vagyis abban a tisztán fikciókra épülő körítés-történetben, amely egy túlbonyolított, nem egyszer szinte követhetetlen intellektuális játék eseményeit írta le pontról pontra, erős filológiai túlterheltséggel. Jól számítottam, negatív célközönségemből hiányzott az elszántság, hogy ezeken a keretszövegeken átrágják magukat és a voltaképpeni cselekmény-regényhez eljussanak. Így óvott meg a fikció farkasa attól, hogy regényem valóságra-vonatkoztathatósága kiderüljön. Félek, a Szembesülés esetén, minden mesterkedésem ellenére, ez nem fog sikerülni.

Szerző: BDK  2017.06.21. 19:57 Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény részlet szembesülés

Werk-1991 szembesules150.jpg

(talán az elsők egyike)

     Másfél év elfelejtődés után a hiányregény gondolata nemrégiben újra eszembe jutott, amikor, egészen más alkotói feladattal foglalkozva, sajátos (ám gyakori) írói problémával találtam szembe magam: bizonyos átélt-megtapasztalt történéseket, helyzeteket úgy akartam ábrázolni, hogy ne lehessen a valósággal azonosítani. Ennek érdekében megváltoztattam a neveket, helyszíneket, hőseim foglalkozását – de még így is túlságosan felismerhetőek maradtak. Ha viszont ennél többet (például a szereplők egymáshoz fűződő viszonyát) is átalakítottam, akkor messze kerültem eredeti elképzelésemtől, egészen más kerekedett a dologból, mint amit eredetileg elgondoltam.

     Keresni kezdtem a megoldást: miként lehetne úgy megírni valamit – hogy ne írjam meg. Azaz: a mondandómat hiánya révén kell megalkotnom akképpen, hogy ez a hiány kimondatlanul is egyértelművé tegye magát a mondandót. Ez kivitelezhetetlen, legyintettem, de ekkor hirtelen eszembe jutott a nem létező regény ötlete.

     Hosszú idő telt el, amíg a megvalósítás lehetséges (vagy annak vélt) módjára is rátaláltam, és elkezdhettem a voltaképpeni munkát.

     Néhány havi kísérletezés és előfogalmazás után most ott tartok, hogy felváltva gondolom az ötletemről hol azt: zseniális, hol azt: használhatatlan. Gyarapítom a szövegeket, újabb s újabb részeket dolgozok ki, ügyelek az összefüggésekre, arra, hogy kölcsönösen megfeleljenek egymásnak és kiegészítsék egymást, no és persze olyan módon öleljék körbe a hiányzó regényt, hogy a körbeölelt tárgy mind jobban érzékelhetővé váljék. Aztán egyszer csak belátom, mindez képtelenség: nem létező műhöz fűzni lábjegyzeteket, hiányzó állításokat cáfolni és igazolni – és hetekre felhagyok a próbálkozással, belátva, így nem lehet regényt írni. Aztán jön egy épkézláb ötlet, s újra fellelkesülök, összehozok pár epizódot, megérzem a kihívás nagyszerűségét, megmámorosodom saját mondataimtól – majd ismét kételkedni kezdek. Van-e értelme az egésznek? Lehetek-e eléggé leleményes ahhoz, hogy művészileg hiteles művet hozzak létre és a másodlagosságból megalkossam az elsődleges hiányt?

     Így lépdelek előre – még nem tudom, megérkezem-e valahová, s ha igen: vár-e ott valami az elvetélt ötletek rozsdálló roncsain kívül.

Szerző: BDK  2017.04.22. 19:59 Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény részlet szembesülés

Argosz aranykoraszembesules150.jpg

A hetvenes évek vége bizonyos tekintetben aranykornak nevezhető Argosz történetében. Ez az időszak a már és még érája. Már lecsillapodtak a hatvanas-hetvenes évek forduló­jának éles konfliktusai (Agamemnon és Egiszthosz összecsapása), de még a zeuszi központi hatalom despotizmusa nem nehezedett teljes súllyal Argoszra, mint aztán a nyolcvanas évek első éveiben, a teljes ideológiai megmerevedés idején. Nem, a hetvenes évek második felében mintha a XX. pártkongresszus egyfajta késleltetett utórezgése lett volna tapasztalható Argoszban: talán a helybéli félistenekhez és helytartókhoz csak ekkorra csordogáltak le az olümposzi határozatok. De más konstellációk is közrejátszottak: az argosziakat már nem vette körül a korábban észlelt gyanakvás (tudjuk, ez nagyrészt az Egiszthoszhoz hasonlóan gondolkodók kompromisszum-kereső működésének köszönhető), és még nem alakultak ki az új gyanakvások új indítékai. Oresztészék nemzedékének már volt annyi tapasztalata, hogy ennek birtokában aránylag eredményesen hasznosíthassák készségeiket a hatalom szélárnyékában, de még – szerencséjükre – nem vetemedtek arra, hogy birizgálni merjék a szunyókáló oroszlán dús szemöldökét.

Szerző: BDK  2017.03.25. 15:21 Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény részlet szembesülés

szembesules150.jpgJegyzetek

4 Az általános elektraság a regénynek ezen a pontján újra konkretizálódik Ágnes alakjában. Mint Oresztész első Elektrája – egyben első szerelme – e helyen tűnik fel először, s nagyjából végigkíséri a regényt. Az Ágnes-szerelem epizódjai, emlékei felbukkannak szinte minden fejezetben; az új szerelmek is mintha Ágneshez képest fogalmazódnának meg. Ebben a vonatkozásban Ágnes a regény origója, Oresztész eszmélésének és férfivá válásának zéruspontja.

• Oresztész vívódásának előrevetítése: a lelkiismeret erünnoszai üldözik mindaddig •••|••• motívumként a regény utolsó oldalain tér vissza, amikor naplóinak tanúsága szerint bizonyos tudatzavarok kerítik hatalmukba. Úgy érzi, élete egyfajta másodlagosság szintjére csúszott, és a primer létet mintha valaki más, ismeretlen alteregója uralná. Ez a kettősség egyébként végigkíséri hősünket a regényen, a különbség annyi, hogy míg az esetek döntő többségében mindig a domináns én szemszögéből láthatjuk az esemé­nyeket, addig ebben az előre hozott epizódban (és a majdani végkifejletben) az alárendelt, háttérbe szoruló és a magamaga erőteljes másik énjének kiszolgáltatott „fél” nézőpontjával azonosulhatunk, ha csak egyetlen pillanatra is. Mindez azonban erőteljesen különbözik a romanticizmusból ismert Doppelgänger feltűnésétől és eluralkodásától, már csak abban is •••| Ugyanakkor a személyiség megkettőződése egyben párhuzamot mutat a szerző azon szereptévesztéseivel, amelyek során hol azonosulni látszik Oresztésszel, hol pedig hőse képében ragadtatja magát írói megszólalásokra.

• A fogalom – elidegenedés – nem egzisztenciálfilozófiai értelemben kerül a szövegbe, hanem egy anonim újságcikkre történő utalásként. (Lásd még •••|•••át a hon... c. kötetben is, amelynek megjelenését egyébként Egiszthosz személyes sértésnek tekintette, és roppant módon dühítette, hogy Oresztészt részt vett a könyv argoszi terjesztésében.)

• A környezet, a helyzet ugyanaz, mint a lírai bevezetőben: hősünk útja egy kiserdőn vezet keresztül; denevérek röppennek fel (a mitológia az Erinnüszöket ábrázolja denevérszárnnyal), páfrányok levelei hajladoznak sejtelmesen, csupán a forrás hiányzik fájdalmasan és visszavonhatatlanul, mintha ideológiai okokból betiltották volna.

 

Szerző: BDK  2017.02.19. 17:31 Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény részlet szembesülés

szembesules150.jpgWerk-2002

     Hónapok óta tudom, a regényemet, amelyet kétszer (1996‑ban 1998-ban) már készre írtam, most fenekestül fel kell forgatnom; gyakorlatilag újra kell írnom.

     Erre nemcsak a korábbi sikertelenségek (1) késztetnek, hanem a körülöttem és bennem történt változások (2) is.

     (1) Mégsem lehet véletlen, hogy két kiadót és négy pályázati fordulót megjárva sem tudott kéziratom a könyvig eljutni. Hiába találta mindkét korábbi szerkesztőm megjele­nésre méltónak, és hiába állították, csupán az anyagi támogatás hiánya miatt marad fiókban – én minden alkalommal éreztem, a Szembesülés nagyjában-egészében olvashatatlan. Ennek azonban, hitegettem magamat, nem az eleve hibás írói koncepció az oka. A hiányregény, mint ötlet, még nem feltétlenül rossz. Az elképzelés, hogy derivált szövegek révén jelenítek meg egy feltételezett regényt, ma már biztosan tudom, megvalósítható. Ám a mód, ahogy ezt megcselekedni igyekeztem, kifejezetten szerencsétlen. Ugyanis.

Szerző: BDK  2016.09.05. 14:07 Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény részlet szembesülés

Hiánylexikonszembesules150.jpg

Halotti maszk Egész életünkben maszkot viselünk, és amikor végre valódi arcunkat odafordíthatnánk a halálnak, leöntik gipsszel.

Hit 1. A hit nem egyéb, mint a világban és önmagunkban tapasztalt égető hiányok feltöltésére tett egyik kísérlet. További kísérletek neve: Tudomány, Művészet. 2. A hit hiánya a hiányba vetett hitet jelenti. 3. Hinni kényelmes. Tudni hasznos. Kételkedni szükségszerű.     

Isten 1. Nem hiánya mutatja-e fel leghívebben a Jelenvalót? 2. Isten a leggazdagabban konstruált és legnagyobb műgonddal megalkotott hiány. 3. Isten egészíti ki a Valamit Semmivé.

Művészet A kreatív intellektus kísérlete arra, hogy olyan hiányokat töltsön meg művekkel, amely hiányok a belehelyezett művektől válnak igazán feltűnőkké.    

Sznob Szánandó az a kultúra, amely még a saját sznob-rétegét sem tudta kimunkálni.

Párhuzam Amikor egy szóban forgó dologról az ég adta világon semmi nem jut eszünkbe, ám valamiért mégis beszélnünk kell róla, akkor roppant jól alkalmazható az módszer, hogy valami mással, általunk jól ismert dologgal párhuzamba állítjuk, és a másik dologról kezdünk értekezni. Eközben végig úgy teszünk, mintha összehasonlítást végeznénk, az egybeesések és a különbözőségek felfedése kedvéért alkalmaznánk a párhuzamot, a szóban forgó dolgot állandóan megnevezzük, de állítani mindig a másikról állítunk valamit. Aztán elkezdjük a két dolog által közösen alkotott rendszert elemezni és értékelni, úgy téve, mintha ennek a rendszernek mindkét elemét tökéletesen ismernénk. Végül személyes vallomást teszünk arról, milyen örömöt okozott számunkra, hogy a szóban forgó dologról beszélhettünk, hiszen régóta érdeklődésünk homlokterében áll. Ha elég ügyesek voltunk, senki sem fogja hiányolni előadásunkból a lényeget.

Tudomány A megismerésben keletkező hiányok eltüntetésére tett azon kísérlet, amelynek során a globális ismerethiányok apróbbakra oszlanak, a kis részlethiányok pedig általánosakká állnak össze.

Utópia A jövő már rég megtörtént. Csak mi még nem éltünk akkor.

Üresség Az, amiben megnyilvánul a „beszélek” tartalom nélküli törékeny karcsúsága. (Foucault nyomán)

Szerző: BDK  2016.07.04. 19:20 Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény részlet szembesülés