szembesules150.jpgWerk-2002

     Hónapok óta tudom, a regényemet, amelyet kétszer (1996‑ban 1998-ban) már készre írtam, most fenekestül fel kell forgatnom; gyakorlatilag újra kell írnom.

     Erre nemcsak a korábbi sikertelenségek (1) késztetnek, hanem a körülöttem és bennem történt változások (2) is.

     (1) Mégsem lehet véletlen, hogy két kiadót és négy pályázati fordulót megjárva sem tudott kéziratom a könyvig eljutni. Hiába találta mindkét korábbi szerkesztőm megjele­nésre méltónak, és hiába állították, csupán az anyagi támogatás hiánya miatt marad fiókban – én minden alkalommal éreztem, a Szembesülés nagyjában-egészében olvashatatlan. Ennek azonban, hitegettem magamat, nem az eleve hibás írói koncepció az oka. A hiányregény, mint ötlet, még nem feltétlenül rossz. Az elképzelés, hogy derivált szövegek révén jelenítek meg egy feltételezett regényt, ma már biztosan tudom, megvalósítható. Ám a mód, ahogy ezt megcselekedni igyekeztem, kifejezetten szerencsétlen. Ugyanis.

Szerző: BDK  2016.09.05. 14:07 Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény részlet szembesülés

Hiánylexikonszembesules150.jpg

Halotti maszk Egész életünkben maszkot viselünk, és amikor végre valódi arcunkat odafordíthatnánk a halálnak, leöntik gipsszel.

Hit 1. A hit nem egyéb, mint a világban és önmagunkban tapasztalt égető hiányok feltöltésére tett egyik kísérlet. További kísérletek neve: Tudomány, Művészet. 2. A hit hiánya a hiányba vetett hitet jelenti. 3. Hinni kényelmes. Tudni hasznos. Kételkedni szükségszerű.     

Isten 1. Nem hiánya mutatja-e fel leghívebben a Jelenvalót? 2. Isten a leggazdagabban konstruált és legnagyobb műgonddal megalkotott hiány. 3. Isten egészíti ki a Valamit Semmivé.

Művészet A kreatív intellektus kísérlete arra, hogy olyan hiányokat töltsön meg művekkel, amely hiányok a belehelyezett művektől válnak igazán feltűnőkké.    

Sznob Szánandó az a kultúra, amely még a saját sznob-rétegét sem tudta kimunkálni.

Párhuzam Amikor egy szóban forgó dologról az ég adta világon semmi nem jut eszünkbe, ám valamiért mégis beszélnünk kell róla, akkor roppant jól alkalmazható az módszer, hogy valami mással, általunk jól ismert dologgal párhuzamba állítjuk, és a másik dologról kezdünk értekezni. Eközben végig úgy teszünk, mintha összehasonlítást végeznénk, az egybeesések és a különbözőségek felfedése kedvéért alkalmaznánk a párhuzamot, a szóban forgó dolgot állandóan megnevezzük, de állítani mindig a másikról állítunk valamit. Aztán elkezdjük a két dolog által közösen alkotott rendszert elemezni és értékelni, úgy téve, mintha ennek a rendszernek mindkét elemét tökéletesen ismernénk. Végül személyes vallomást teszünk arról, milyen örömöt okozott számunkra, hogy a szóban forgó dologról beszélhettünk, hiszen régóta érdeklődésünk homlokterében áll. Ha elég ügyesek voltunk, senki sem fogja hiányolni előadásunkból a lényeget.

Tudomány A megismerésben keletkező hiányok eltüntetésére tett azon kísérlet, amelynek során a globális ismerethiányok apróbbakra oszlanak, a kis részlethiányok pedig általánosakká állnak össze.

Utópia A jövő már rég megtörtént. Csak mi még nem éltünk akkor.

Üresség Az, amiben megnyilvánul a „beszélek” tartalom nélküli törékeny karcsúsága. (Foucault nyomán)

Szerző: BDK  2016.07.04. 19:20 Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény részlet szembesülés

szembesules150.jpgA semmi apoteózisa

Elképesztő az a páratlan gazdagság, változatosság és találékonyság, amellyel a régi görögök benépesítették képzetes világukat. Anélkül, hogy egyetlen istent vagy istenséget, egyetlen emberfeletti lényt valaha is láttak volna – mégis: ezen alakokat hiányukban is roppant karakteresekké tették azzal, hogy rögzítették (valóságos elemekkel kombinált) életrajzukat, cselekedeteiket, megalkották genealógiájukat, kidolgozták jellemvonásaikat stb. Mitológiájukba jó arányérzékkel integrálták történelmüket, valós hőseiket isteni, isteneiket pedig emberi tulajdonságokkal ruházták fel, s alapos szerkesztői műgonddal létrehoztak egy olyan virtuális világot, amely – függetlenül attól, hogy ők maguk hittek-e benne, s ha igen, milyen mértékben – épp szerkesztettsége, belső rendszere, kidolgozott struktúrája és az egészét működtető törvények gazdagsága révén: ma is van, létezik. Létezése ugyanakkor nem olyan, mint valamely történelem­könyvekből azon jellegtelenségükben kilépő alakoké, hanem oly közvetlen, mint valamely primer, már-már megélt tapasztalaté. Ahogy Németh László fogalmazza A minőség forradalmában: „a görög hagyomány (s általában minden életképes hagyomány) nem a messze múltból szól, hanem a szomszédból”, ezért is történhetett, hogy a görög mitológia sokkal inkább részét képezi tudatunknak, mint némely valóságosabb, de szerkesztetlen világok. A képzetes (például vallási) rendszerek ugyanis épp attól életképesek vagy kevésbé azok, hogy milyen mértékben és milyen sokrétű interpretációban érvényesül bennük valamely alkotói koncepció. A legbuzgóbb hívő sem tudna hinni olyan felsőbb erőben, amelyről csak annyit közölnek vele: van. Tudni akarja: hol van, mióta, meddig van; milyen megjelenési formákban létezik; mit tett, teremtett, hogyan teremtette, hány nap alatt teremtette stb. Ezért, ha a mindenkori Tanítók magát az istent nem is tudták felmutatni, hát felmutatták helyette a jól szerkesztett járulékos szövegeket.

Szerző: BDK  2016.06.11. 15:20 Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény részlet szembesülés

Forrásokszembesules150.jpg

     A nincs-regény ötlete – ebben a formájában és tudtommal – teljességgel sajátom, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nincsenek, ne lennének előzményei, irodalmi forrásai. Elképzeléseim kimunkálásakor csupán néhány hasonló példa jutott eszembe, ám ahogy az írást elkezdtem és ahogy haladtam benne előre, tudatosan gyűjteni kezdtem a nincs, a semmi, a hiány megjelenítésére vonatkozó párhuzamokat.

     Ami a regényírás kezdetekor felötlött:

I) Karinthy, Kosztolányi és Babits teremtette meg saját korában (főleg a keletimádatnak hódoló sznobok pukkasztásá­ra) Cecil M. Joepardy, a bengáli nyelven alkotó, egzotikus állatok és növények közt, egy Madagaszkár melletti szigeten élő költő és bölcselő alakját. A három játszótárs megírta az aggastyán szigetlakó életrajzát, fordítottak tőle, tanulmány­ban elemezték műveit, idézték magvas megállapításait. Játékukat környezetük sokáig komolyan vette, és társasági körökben egy időre a titkokkal övezett legendás figura közbeszéd tárgya lett.

     Joepardy alakja azóta – és sajnos – nagyjából feledésbe merült, esetleg aforizmái bukkannak még fel olykor-olykor, például ezek: „Minden a túlsó parton van”, „A halak sohasem hazudnak”, „Közelebb van az otthoz a messze, mint az itthez a közel”, „A hegycsúcsok mindig felül vannak”, „Minden túlsó parttal szemben megtalálod az innensőt”, „A ma a tegnap holnapja és a holnap tegnapja”, „Víz alatt nem lehet énekelni”, „Semmiből a kevés is sok”, „Meghalni csak egyszer lehet” stb. Fontosabb műveiről, az Under the Golden Keyről (ez csupán angol fordításban maradt fenn) vagy a Nagy Traktátumról (mely a materialista és az idealista filozófia szintézisét igyekezett megteremteni) szinte teljesen megfeledkezett a hálátlan utókor.

     A magam szerény eszközeivel szerettem volna regényemben megörökíteni a Mester alakját, ezért több helyen is idézek műveiből, hivatkozom megállapításaira. A Szembesülésben természetesen kizárólag a magam-írta Joepardy-aforizmákat idézem, például: „A sirályok a halat szeretik, nem pedig a tengert”, „Csónakkal nem lehet átkelni a sivatagon”, „Ha nem tudod, merre van Észak, igazodj Dél szerint”, „Süketek ritkán botfülűek”, „Ha szél nem fújna, vitorla sem kellene” stb. Számos egyéb szárnyas gondolatot itt most nem emelek ki, így az eredeti regény az a hely, ahol ezek nem olvashatók. Mint például: „A sötétségnek nincsenek színei”, „A tenger mindig meztelen”, „Amit szemed nem hall, azt füled sem láthatja”, „A dolgok önmaguk árnyékán fekszenek”.

II) Második forrásom Kamatsu Sakyo japán író A bika feje novellája, amelyet korai kamasz-koromban olvastam, akkoriban, amikor az iskolai kötelező olvasmányok ellenében, az irántuk érzett viszolygásom okán évekig kizárólag sci-fit vettem a kezembe. Nos, ez az egyébként nem is annyira fantasztikus, inkább misztikus novella arról szól, hogy az írás hőse egyre gyakrabban hall ismerősei körében a hátborzongatóan csodálatos, lebilincselő remekműről, A bika feje című könyvről. Keresni kezdi, hogy elolvassa, de sehol nem akad nyomára, még a legnagyobb könyvtárakban sincs meg. Mígnem kiderül: nem is létezik, épp csak mindenki úgy tesz, mintha ismerné, mintha olvasta volna. Ezt a gyakorlatot végül a novella hőse is átveszi, s nagy elragadtatással maga is a könyv lenyűgöző zsenialitásáról, semmihez sem hasonlító eredetiségéről kezd beszélni egy társaságban.

III) A harmadik forrást az akkor Somorján lakó és később Dunaszerdahelyen működő Hodossy Gyula barátomnak köszönhetem. Ő irányította rá figyelmemet a jeles felvidéki születésű költő és gondolkodó,Tsúszó Sándor munkásságára, aki, ha mással nem is: egybetűs verseivel és kihúzásos technikával készült költeményeivel bizonyára örökre beírta nevét az irodalomtörténet arannyal futtatott lapjaira. Az évek során magam is Tsúszó-rajongóvá és -kutatóvá váltam (olyannyira, hogy egy tanulmányommal, amelyben a mester ungvári tartózkodásának tényeit derítettem fel, be is kerültem a Légy helyettem én c. Tsúszó-emlékkönyvbe), a Szembesülés egészét pedig éppenséggel át- meg áthatja, néhol szinte meg is határozza a tsúszói életműből leszűrhető alkotói tapasztalat, a •••|••• tól egészen a kihagyásos szövegtechnikáig.

IV) Jóval az első három forrás tudatosulása és koncepcióm kidolgozása után ismertem meg •••|••• úgy is mint az alkotó fantázia teremtette önálló univerzum. A feltételezett, de valójában bizonyára nem létező műre reflektáló kommentárok példájaként ••|••• Jorge Luis Borges bonyolult szöveg- és hivatkozás-labirintusa •••|••• a Tlön-enciklopédia páratlanul gazdag •••|••• mint totális metafikció.

Szerző: BDK  2016.05.02. 20:26 Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény részlet szembesülés

szembesules150.jpgJegyzetek

 

     362 Oresztész ekkor érti meg: ő így nem állíthat méltó emléket Agamemnonnak. Neki legalább egy regényt kell írnia.

     363 Az idézőjelbe tett citátum pontatlan átvétel. Eredetileg: „...az istenekben sem lehet hinnünk, ha jogtalanság győz a jog felett” (Euripidész: Élektra, 589–590.)

     364 Részben görög betűkkel, részben más jelekkel írt szövegrész. Az íráskép alapján valószínűsíthető, egyfajta titkosírással állunk szemben. Nehezíti a megfejtést, hogy nem tudhatjuk pontosan: a mondat honnan kerül Oresztész elé: fatörzsbe vésve látja-e meg, előkerült papírcetli idézi-e emlékezetébe, netán mint emlék, hallucináció jelenik meg előtte.

     365 Az utolsó sorokban ráismerünk a helyszínre: ugyanaz a kiserdő, amely a regény legelején, majd vissza-visszatérően egyes közbülső fejezetekben is keretül szolgált Oresztész töprengéseihez.

     Teljes a leltár: sejtelmesen hajladoznak a páfrányok, érkeznek a denevérek, és valahol mélyen a lombok közt – ebben biztosak lehetünk – ott van a forrás is, amelynek vizéhez Oresztész önmagával szembenézni odahajolhat.

Szerző: BDK  2016.05.02. 20:18 Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény részlet szembesülés

A Szembesülés bemutatójára 2005 október 10-én került sor Pécsett, a Pannon Magyar Házban. A bemutatót a könyv kiadója, Szirtes Gábor vezette. Az eseményről az ECHO pécsi kritikai szemlében G. Tóth Károly számolt be (eredeti még elérhető a neten, a második cikk ezen az oldalon)

G. Tóth Károly

szembesules150.jpg2005. október 10.
Pécs, Pannon Magyar Ház
Balla D. Károly: Szembesülés

Hiányregény, esszéregény, werk-szövegek, fragmentumokként meghatározható különböző szövegtípusok gyűjteménye — ilyen és hasonló, a változatos irodalmi kísérletekre érzékeny fül számára is olykor meghökkentő műfaji minősítéseket hallhattak a jelenlévők a kárpátaljai szerző legújabb könyvének Szirtes Gábor, a Pro Pannónia Könyvkiadó igazgatója által vezetett bemutatóján.

De a szerzőnek — akit joggal tarthatunk a kárpátaljai magyar nyelvű irodalom egyik reprezentánsának —, a könyvhöz vezető, s a bemutató alkalmával elmesélt életútja is tartalmazott meglepetéseket, példázva az élet és irodalom érzékeny és olykor tendenciájában is felettébb komplikált kimenetelű összefüggéseit. A történet szerint az ungvári születésű Balla D. Károly kamaszkorában mindenekelőtt a fizikához vonzódott. A családi tradíciók (szerkesztő, író-újságíró apa) által kínált életpályától eltérően sokkal közelebb álltak hozzá a fénysebesség, a relativitáselmélet univerzális kérdései — s mondjuk a fizikai Nobel-díj (kamasz)álma. A változást az első, (mára feltétlenül) éretlennek érzett verskötet (mivel azért írogatni kellett) hozta meg: az ismertség, ismertté válás, a szerelem, barátság útjain a dolgok utáni természetes érdeklődés, a körülmények, és a kötelezően jelentkező felelősségvállalás révén a fiatal szerző egyszer csak a kárpátaljai irodalmi élet középpontjában találta magát. Ennek szervezőjévé, motorjává válva számára is a sorsvállalás, a kisebbségi sors kérdései váltak meghatározóvá. Így/következésképp Balla D. Károly a sorsvállalás emblematikus alakjává válhatott. Azonban itt is elkövetkezett az újabb fordulat, nem szándékosan, hanem a szerző szavaival: „mindez megtörtént velem.” Ez a fordulat a 90-es évek körül zajlott le, amikor is úgy tűnt fel, hogy az a veszély válik egyre inkább valósággá, melynek során a kisebbségi kérdésekkel való egyébként őszinte és szükséges foglalkozás a szerepekbe való belemerevedéssel járhat együtt. Ez pedig a kifejezésmóddal, az adekvát formával kapcsolatban is kétségeket támasztott. S innen már — ki tudja, hogy nem a „történelem cselének”, furcsa fintorának megfelelően-e —, ha nem is egy, de valóban nem sok lépés kellett ahhoz, hogy szerzőnk, a pl. Grendel Lajos által is vallott követelményt szem előtt tartva, hogy ti. a lokális mellett tessék a világegyetemig kitágítani a láthatárt, visszatérjen az ifjúkor mindenekelőtt az egyetemességet figyelembe vevő szemléletéhez. Mindez a minden eddigi tisztázását, az eddigiekkel való gyötrelmes szembenézést is megkövetelte, ami elől nem lehetett elmenekülni. És implikálta a Szembesülés című regényt is. A szerző nehézségei, dilemmái azonban bizonyos szempontból itt (újra)kezdődtek, amennyiben világossá vált, hogy a művét a mindennapi, megtörtént valóságra emlékeztetően, ikonszerűen nem lehet megírni, legalább két okból nem. Az egyik, hogy az így formát öltő mű személyes érzékenységeket sértett volna. A másik, a fontosabb: a szerzői előérzetek szerint (s ez főleg a probléma horderejéből következik) a megvalósítás a lapos, közhelyszerű köznapisággal fenyegetett. Mivel viszont a megírás kényszere elháríthatatlan volt (a kibeszélés igénye, a megvallás szándéka, az önbecsülésre, az igazság feltárására felszólítottság), olyan formát kellett, ill. sikerült találni, ami ha nem is feltétlenül ismeretlen elemekből építkezik, de megkomponálásában egyedülállónak mondható. S hiányregény tehát azért, mert a mindennapi valóság szerinti történet hiányzik belőle, mint ahogy az összefüggő történetmondás is hiányzik. Mindezeket, ill. a mű középpontjában álló etikai-erkölcsi dilemmát a szerző a görög mitológiában az átreidák sorsát megelevenítő Oresztész–Elektra történetre játszatja rá. Pontosabban annak jócskán megváltoztatott viszonyrendszereket bemutató parafrázisára, amelynek során az el nem mondott történet, a hiányregény és az esszé-, werk-, fragmentum-, töredék-, lexikon-, és más szövegekből álló együttes játszik „párbeszédet”. A kitapintható, ismert, oresztészi „párhuzamtörténet” szerint a fiúnak választania kell az apai, genetikai örökség és az ettől eltérő szellemi között. A zeuszi hatalomgyakorlásban részt vett apai örökség megtagadása nem kerülhető ki, de — további őrlődéseket okozva — az elutasító magatartás gyarlóságai is tagadhatatlanok. Az embernek főleg(?) önmagával való, „illetlenül őszinte” szembekerülései során a személyiség autonómiája, szabadsága lehet az egyetlen iránytű, az igazi tét. A kínzó szembesülések végeredménye, hogy minden feltételek között meg kell határoznia magát a világban (s az olvasót is erre szólítaná fel ez a mű), a gondolkodó, etikus emberrel szemben, ha kegyetlenül szigorú is, de alapkövetelmény. S a világ végeredményben azért mégiscsak élhető (kell hogy legyen), a mindenkori én „énjének” minden keserves megpróbáltatása, bizonytalankodása, időszakos „eltörlése” ellenére is, vagy éppen azzal együtt — és lehet, ez is kikerülhetetlen feltétel — az Elektrák segítségével. A Szembesülés kínzó őszinteségre ösztönző, bonyolult műként mutatkozott be, nyelvében, kompozíciójában, gondolatisága, morális követelményei tekintetében egyaránt.

Szerzőjének játékos-önironikus megjegyzése („Ha nem én írtam volna, én magam sem olvasnám el”) is erre utalhat. Trükkregény — hallatszott el az utolsó minősítés. Vagy amit akartok — tehetjük hozzá. Sugallja, amiről sokan hajlamosak megfeledkezni, hogy mindannyian, mindig úton vagyunk. És hogy reménykedjünk benne, olykor azért szó lehet a megérkezésről is.

Szerző: BDK  2016.03.14. 15:16 Szólj hozzá!

Címkék: kritika pécs regény bemutató szembesülés