szembesules150.jpgJegyzetek

 

     362 Oresztész ekkor érti meg: ő így nem állíthat méltó emléket Agamemnonnak. Neki legalább egy regényt kell írnia.

     363 Az idézőjelbe tett citátum pontatlan átvétel. Eredetileg: „...az istenekben sem lehet hinnünk, ha jogtalanság győz a jog felett” (Euripidész: Élektra, 589–590.)

     364 Részben görög betűkkel, részben más jelekkel írt szövegrész. Az íráskép alapján valószínűsíthető, egyfajta titkosírással állunk szemben. Nehezíti a megfejtést, hogy nem tudhatjuk pontosan: a mondat honnan kerül Oresztész elé: fatörzsbe vésve látja-e meg, előkerült papírcetli idézi-e emlékezetébe, netán mint emlék, hallucináció jelenik meg előtte.

     365 Az utolsó sorokban ráismerünk a helyszínre: ugyanaz a kiserdő, amely a regény legelején, majd vissza-visszatérően egyes közbülső fejezetekben is keretül szolgált Oresztész töprengéseihez.

     Teljes a leltár: sejtelmesen hajladoznak a páfrányok, érkeznek a denevérek, és valahol mélyen a lombok közt – ebben biztosak lehetünk – ott van a forrás is, amelynek vizéhez Oresztész önmagával szembenézni odahajolhat.

Szerző: BDK  2016.05.02. 20:18 Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény részlet szembesülés

A Szembesülés bemutatójára 2005 október 10-én került sor Pécsett, a Pannon Magyar Házban. A bemutatót a könyv kiadója, Szirtes Gábor vezette. Az eseményről az ECHO pécsi kritikai szemlében G. Tóth Károly számolt be (eredeti még elérhető a neten, a második cikk ezen az oldalon)

G. Tóth Károly

szembesules150.jpg2005. október 10.
Pécs, Pannon Magyar Ház
Balla D. Károly: Szembesülés

Hiányregény, esszéregény, werk-szövegek, fragmentumokként meghatározható különböző szövegtípusok gyűjteménye — ilyen és hasonló, a változatos irodalmi kísérletekre érzékeny fül számára is olykor meghökkentő műfaji minősítéseket hallhattak a jelenlévők a kárpátaljai szerző legújabb könyvének Szirtes Gábor, a Pro Pannónia Könyvkiadó igazgatója által vezetett bemutatóján.

De a szerzőnek — akit joggal tarthatunk a kárpátaljai magyar nyelvű irodalom egyik reprezentánsának —, a könyvhöz vezető, s a bemutató alkalmával elmesélt életútja is tartalmazott meglepetéseket, példázva az élet és irodalom érzékeny és olykor tendenciájában is felettébb komplikált kimenetelű összefüggéseit. A történet szerint az ungvári születésű Balla D. Károly kamaszkorában mindenekelőtt a fizikához vonzódott. A családi tradíciók (szerkesztő, író-újságíró apa) által kínált életpályától eltérően sokkal közelebb álltak hozzá a fénysebesség, a relativitáselmélet univerzális kérdései — s mondjuk a fizikai Nobel-díj (kamasz)álma. A változást az első, (mára feltétlenül) éretlennek érzett verskötet (mivel azért írogatni kellett) hozta meg: az ismertség, ismertté válás, a szerelem, barátság útjain a dolgok utáni természetes érdeklődés, a körülmények, és a kötelezően jelentkező felelősségvállalás révén a fiatal szerző egyszer csak a kárpátaljai irodalmi élet középpontjában találta magát. Ennek szervezőjévé, motorjává válva számára is a sorsvállalás, a kisebbségi sors kérdései váltak meghatározóvá. Így/következésképp Balla D. Károly a sorsvállalás emblematikus alakjává válhatott. Azonban itt is elkövetkezett az újabb fordulat, nem szándékosan, hanem a szerző szavaival: „mindez megtörtént velem.” Ez a fordulat a 90-es évek körül zajlott le, amikor is úgy tűnt fel, hogy az a veszély válik egyre inkább valósággá, melynek során a kisebbségi kérdésekkel való egyébként őszinte és szükséges foglalkozás a szerepekbe való belemerevedéssel járhat együtt. Ez pedig a kifejezésmóddal, az adekvát formával kapcsolatban is kétségeket támasztott. S innen már — ki tudja, hogy nem a „történelem cselének”, furcsa fintorának megfelelően-e —, ha nem is egy, de valóban nem sok lépés kellett ahhoz, hogy szerzőnk, a pl. Grendel Lajos által is vallott követelményt szem előtt tartva, hogy ti. a lokális mellett tessék a világegyetemig kitágítani a láthatárt, visszatérjen az ifjúkor mindenekelőtt az egyetemességet figyelembe vevő szemléletéhez. Mindez a minden eddigi tisztázását, az eddigiekkel való gyötrelmes szembenézést is megkövetelte, ami elől nem lehetett elmenekülni. És implikálta a Szembesülés című regényt is. A szerző nehézségei, dilemmái azonban bizonyos szempontból itt (újra)kezdődtek, amennyiben világossá vált, hogy a művét a mindennapi, megtörtént valóságra emlékeztetően, ikonszerűen nem lehet megírni, legalább két okból nem. Az egyik, hogy az így formát öltő mű személyes érzékenységeket sértett volna. A másik, a fontosabb: a szerzői előérzetek szerint (s ez főleg a probléma horderejéből következik) a megvalósítás a lapos, közhelyszerű köznapisággal fenyegetett. Mivel viszont a megírás kényszere elháríthatatlan volt (a kibeszélés igénye, a megvallás szándéka, az önbecsülésre, az igazság feltárására felszólítottság), olyan formát kellett, ill. sikerült találni, ami ha nem is feltétlenül ismeretlen elemekből építkezik, de megkomponálásában egyedülállónak mondható. S hiányregény tehát azért, mert a mindennapi valóság szerinti történet hiányzik belőle, mint ahogy az összefüggő történetmondás is hiányzik. Mindezeket, ill. a mű középpontjában álló etikai-erkölcsi dilemmát a szerző a görög mitológiában az átreidák sorsát megelevenítő Oresztész–Elektra történetre játszatja rá. Pontosabban annak jócskán megváltoztatott viszonyrendszereket bemutató parafrázisára, amelynek során az el nem mondott történet, a hiányregény és az esszé-, werk-, fragmentum-, töredék-, lexikon-, és más szövegekből álló együttes játszik „párbeszédet”. A kitapintható, ismert, oresztészi „párhuzamtörténet” szerint a fiúnak választania kell az apai, genetikai örökség és az ettől eltérő szellemi között. A zeuszi hatalomgyakorlásban részt vett apai örökség megtagadása nem kerülhető ki, de — további őrlődéseket okozva — az elutasító magatartás gyarlóságai is tagadhatatlanok. Az embernek főleg(?) önmagával való, „illetlenül őszinte” szembekerülései során a személyiség autonómiája, szabadsága lehet az egyetlen iránytű, az igazi tét. A kínzó szembesülések végeredménye, hogy minden feltételek között meg kell határoznia magát a világban (s az olvasót is erre szólítaná fel ez a mű), a gondolkodó, etikus emberrel szemben, ha kegyetlenül szigorú is, de alapkövetelmény. S a világ végeredményben azért mégiscsak élhető (kell hogy legyen), a mindenkori én „énjének” minden keserves megpróbáltatása, bizonytalankodása, időszakos „eltörlése” ellenére is, vagy éppen azzal együtt — és lehet, ez is kikerülhetetlen feltétel — az Elektrák segítségével. A Szembesülés kínzó őszinteségre ösztönző, bonyolult műként mutatkozott be, nyelvében, kompozíciójában, gondolatisága, morális követelményei tekintetében egyaránt.

Szerzőjének játékos-önironikus megjegyzése („Ha nem én írtam volna, én magam sem olvasnám el”) is erre utalhat. Trükkregény — hallatszott el az utolsó minősítés. Vagy amit akartok — tehetjük hozzá. Sugallja, amiről sokan hajlamosak megfeledkezni, hogy mindannyian, mindig úton vagyunk. És hogy reménykedjünk benne, olykor azért szó lehet a megérkezésről is.

Szerző: BDK  2016.03.14. 15:16 Szólj hozzá!

Címkék: kritika pécs regény bemutató szembesülés

szembesules150.jpgAz utolsó szövegoldal

|••• ezt én is a legmegfelelőbb módnak tartottam nevének és emlékének méltó megőrzésére. Hiszen újra kiadott könyve alig kapott visszhangot, emléktáblájának a felavatására a hivatalból megjelenteken kívül csak néhány barát és pár hajdani ellenfél volt kíváncsi. Egy díj azonban, igen, egy évente a sajtó nyilvánossága előtt, ünnepség keretében átadott díj!

Lázas szervezésbe kezdtem, megszövegeztem az alapító okiratot, szép felkérő leveleket írtam és a kuratóriumba sikerült megnyernem a legnagyobbakat. Kányádi Sándor, Fodor András, Lator László, Tolnai Ottó, Gömöri György adta a nevét.

De az athéni tanítványok másként gondolták. Az ideges hangú telefonhívás épp a Szerdahelyi utcában ért el, a Kidotaphisz akkori szerkesztőségében. Juliánusz alaposan beolvasott nekem. Hogy jövök én ehhez, éppen én, ráadásul őnélkülük!362 Hiába szabadkoztam: mindezt Fódosz személyes kérésére (és a dologgal mélységesen egyetértve) tettem. A magyarázkodás nem segített, védelmezőn sem A Leghívebb Követő tekintélye nem szállt át rám, sem Zeusz égisze meg nem védett a vádak ellen. (Úgy tűnik, már isteneinkben sem bízhatunk, ha jogtalan vádak győzik le jogos érveinket.)363

A számonkérés bélyegként égett rajtam, mint seb azon, kitől nem fogadják el az áldozathozatalt és ezért vezekelnie csak a sziklát örökösen felfelé gördítve adatik. Hiába nyitna virágot a páfrány, gyöngyét hiába szórná elém a tenger minden kagylója: az öröklött bélyeg az ő számukra az idők végezetéig ott marad homlokomon. És mégis...

És mégis, gondoltam most, révedezéseim lassan lezárván.

A tiszta víztükör mégis azt csillámolta, a fák mégis azt sóhajtozták, az ég fáradt szürkesége mégis azt hunyorogta, felejtett pergamenekről időn áthajló üzenetként mégis az káprázott elém, hogy:

folytatas.jpg364

 

Elindultam hát, lassan elhagyva a kiserdőt, amerre a denevérek utamat kirajzolták, amerre páfrányok levele eligazított. Elindultam abban a biztos tudatban, hogy a magamba fogadott idő hamarosan megtermi csírázó magvait, és bármi, ami a jövőben történni fog velem, azt a múlt a folytonosság tűnő hullámaira hieroglif jeleivel régen ráírta, s a jelen suttogva már kibetűzte.

Elindultam a város felé, át a temetőn. 365

 

Vége

Szerző: BDK  2016.01.08. 18:54 Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény részlet szembesülés

Jegyzetekszembesules150.jpg

 

     1 Az első két bekezdés nyilvánvalóan szimbolikus tartalmú. A forrás, a tiszta víz, a tükröződés, a páfrányok és denevérek – mind-mind többértelmű, másod- és harmadlagos jelentéssel rendelkező kifejezések. Teljes fogalmi hátterük feltárása itt nem lehet célunk, ám egyetlen példán bemutatjuk a lehetséges asszociációkat.

     A forrás egyenestől alig eltérő értelme: tisztaság, átláthatóság; emellett a víz – mint őselem – egyben az élet, a létezés vagy akár az öröklét szimbóluma. A másodlagos jelentés nyilvánvalóan az eredetre, származásra, indítékokra utal. Elkerülhetetlenül ide társul a bartóki „csak tiszta forrásból” képzete is, így joggal feltételezhetjük, a víz fölé hajló Oresztész itt a dolgok tiszta eredetéből kíván meríteni. A harmadlagos jelentésre is könnyen rátalálhat, aki valamennyire is jártas Argosz közelmúltjának művelődéstör­ténetében: az Agamemnont követő Tanítványok ezen a néven hoztak létre irodalmi csoportosulást, és a Forrás működése, majd későbbi felszámolása élezte ki a végsőkig Agamemnon és Egiszthosz ellentétét. A regény címét is ide asszociálva így válik teljessé a forrásvízben saját arcmását kereső Oresztész szimbolikus gesztusa.

     2 A hangulati felütést és értelmi-érzelmi elhelyezést követően a szerző azonnal a lényegre tér. Kijelentése – „Mindenkinek megvan a maga Elektrája” – bizonyos tekintetben a regény egyik elméleti alapját képezi; az író azon nézetét jeleníti meg, amely szerint mindnyájunk életében adódnak olyan sorsszerű találkozások és katartikus helyzetek, amelyek felborítják korábban kialakult értékrendünket. A Szembesülés kulcsának is nevezhető mondat hangsúlyos megjelenése azonban nem a vak végzet elkerülhetetlenségét példázza, hanem – árnyaltabban – azt, hogy a sors, a Püthia megjósolta jövő mindig konkrét szituációk és valós személyek formájában jelenik meg az individuum számára.

     3 Ágnes említésével Elektra egyetlensége megsokszorozó­dik: ez a mű egyik fő jellegzetessége; voltaképpen az Elektrák (és később az Évák) párhuzamára épül a regény egész szerkezete.

 

Szerző: BDK  2015.12.21. 15:21 Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény részlet szembesülés

Beavatottak és kívülállók okulására

A Szembesülés nagyregény első szövegoldala

szembesules150.jpg

A forráshoz hajlik. Arca néz vissza. Inna, de mikorra a vizet ajkával eléri, összetörik a tükör. Ezer szilánkja remeg, emlékek mozaikcserepei. Most, most leshet be a felszín alá! Arca foszlányai mögött ott lapul a lényeg. Iszik és közben tágra nyílt szemmel néz. Két szomjat olt egyszerre.

Visszaadja a forrást önmagának. Felegyenesedik. Mintha most mindent értene. Száját is nyitná, hogy elmondja neked. De nem lehet. Páfrányok levele alatt lapul a csend és denevérszárnyán érkezik a kétség.1

Némán továbbmegy. A forrást holnap is megtalálja. Arca mögött majd újra látja az önmagába fordult időt. Mikorra kimondaná, elnémítja csend és kétség. Egyszer mégis megszólal, mielőtt páfrányok levele alatt összegyűlne a sötétség.

 

Mindenkinek megvan a maga Elektrája.2 Kell valaki, aki szembefordít önmagunkkal. Aki rádöbbent: életünk folytonos szerepjátszásai közé tisztulást hoz az a pillanat, amikor levetkezünk minden pózt, álruhát, álarcot, viselkedést – és védtelen pőreségünkben kiállunk az Agórára. Van, akit Elektra sem tud rávenni erre. Abból sohasem lesz Oresztész. Soha nem érezheti kiszolgáltatottsága édes izgalmát, a szerelem égési sebei sem ékesíthetik. Stigma helyet csak tetoválást hagy rajta az idő.

Oresztésznek Ágnes volt ez első Elektrája.3 Ágnes: a lélek első szeizmikus rengése. Az új értelmében először kimondott szó: én. Az első ragozás: én, te. A határvonalak kijelölése: bennem, kívülem. Mert: a világ nem egynemű. Nem egyenletes. A heterogén környezet csak mibennünk nyerheti el harmóniáját.

Ágnes nem magyarázott. Nem indokolt és nem következtetett. Csak volt. De létezésének intenzitása meghatározta az irányokat. Oresztész választhatott: közeledjen, távolodjon. Súlyos elhatározás. Még meg sem érett a lélek, és máris döntenie kell: milyen legyen.

És Oresztész szembesült. •••|

 

Szerző: BDK  2015.11.13. 19:00 Szólj hozzá!

Címkék: könyv regény részlet szembesülés

Hiánylexikon (2.)

szembesules150.jpgAforizma Feleki László szerint az aforizmaíró olyan ember, aki egérfogót állít az elefántnak. Ez igaz lehet, csak az a baj, hogy némely aforizmából hiányzik a sajtdarab.

Archívum Improduktív és reproduktív alkotók legfontosabb segédeszköze. Az igazán kreatív elmék mindig vadonatújat alkotnak, vagy nincsen irattáruk, vagy ha van, soha nem porolják le a régi dossziékat.

Attitűd Intellektuális fakszni.

Dekonstrukció Annak a látszatkeltésnek a neve, amelynek során a megalkotottság hiányát a soha nem létezett szerkezet szándékos lebontottságának nevezik.

Időmérték A felolvasóesteken egyes költők elvesztik az időmértéküket.

Inspiráció „Nem tett fel spirált, / mégis inspirált.” (J. E.)

Írói felkészülés időszaka A semmittevés eufemisztikus szinonimája.

Kísérleti mű 1. Annak a műnek a megnevezése, amelynek értelmezéséhez hiányoznak a kidolgozott érték-sémák. 2. A rossz írás finomkodó megnevezése.

Komfort Folyton vágyunk rá, ám amikor megteremtjük magunknak, elégedetlenségünk kétszeres: egyszerre érezzük azt, hogy az azelőtti állapot mégis jobb volt, és azt, hogy a mostani hiányosságait csak egy magasabb és sokkal drágább fokozat küszöbölheti ki.

Kudarc Akadnak, akik kudarcaik sorozatából építik fel karrierjüket. És akadnak, akik sikernek élik meg a kudarc hiányát.

Mártírium A hiányzó emberi nagyságot olykor a mártírium teremti meg. Kisszerű gyarló emberek is megnőnek a szemünkben attól, ha áldozattá válnak, és kétes igazságok magasztosulhatnak fel, ha valaki életét áldozza értük.

Modern realista regény Olyan epikus írásmű, amelyben a valóság ábrázolása helyett az ábrázolás valósága érvényesül.

Munkanapló Műveinket akkor jegyezzük buzgón jegyzékekbe, ha nem megy az írás. A folyamatos, jó tempójú munka közben egyáltalán nem érezzük semmiféle munkanapló hiányát, de ha elakadunk, ha napok, hetek telnek el látható eredmény nélkül, akkor a magunk megnyugtatására buzgón listázni kezdjük az elvégzetteket.

Tájleírás Klasszikus regények azon részlete, amelyet csak középkorúak olvasnak. A fiatalnak még hiányzik hozzá a türelme, az öregé pedig már elfogyott.

Szerző: BDK  2015.10.25. 16:39 Szólj hozzá!

Címkék: regény részlet szembesülés hiány-lexikon