<< Előzmény: Szembesülés 002. Fülszöveg
Bizonyos megítélés szerint a létező világ nem egyéb, mint két nem létező végzetes karambolja. Ehhez hasonlóan az elkövetkezendő oldalakon olvasható írásmű is szöveg nélküli képződmények ütközése révén jött létre. Egyrészt élt bennem egy formázatlan zárvány, másrészt kreáltam egy üres szerkezetet. Az előbbi konstrukció híján nem ölthetett szövegtestet, az utóbbi fikciós vázaival meredezett csupaszon a semmibe. Ám ahogy az alaktalan tartalmat belelőttem a tartalmatlan struk-túrába, az egymásba hatolás helyén szövegcsírák indultak lassú sarjadásnak. Sokuk már kezdetben életképtelennek bizonyult, akadt, amelyik elfajzott vagy jellegtelen, satnya kezdemény maradt. Néhányuk azonban átvészelte mind az írói ösztönök gyújtogatását, mind a tudatos műgond veszejtő aszályát.
Hogy mivé gyarapodtak a hajdani sarjak, egyre kevésbé tudtam megítélni. Túlnőttek rajtam, fölém terebélyesedtek, néha már alig ismerem ki magam a kusza vadonban, és bizony előfordult, riadtan menekültem az átláthatatlan összefüggések baljósan tekeredő liánjai közül. Hogy mégis közlekedni tudjak a buja tenyészetben, bozótvágó késsel nyitottam széles járatokat. Ezzel azonban összekaszaboltam az egybefüggő részeket, ösvényekkel választottam el kezdeteket végektől. Behatolásom eredményekén a megmaradt textusok jellegét most már nemcsak az határozta meg, milyen szövegidegen elődöktől származnak, nemcsak az, mivé fejlődtek, hanem magukon viselték utólagos erőszaktételem nyomait is.
(Szembesülés, 3. rész; a továbbiak a bal hasábon, a könyv borítója alatti listából érhetők el)
