Jegyzetek
362 Oresztész ekkor érti meg: ő így nem állíthat méltó emléket Agamemnonnak. Neki legalább egy regényt kell írnia.
363 Az idézőjelbe tett citátum pontatlan átvétel. Eredetileg: „...az istenekben sem lehet hinnünk, ha jogtalanság győz a jog felett” (Euripidész: Élektra, 589–590.)
364 Részben görög betűkkel, részben más jelekkel írt szövegrész. Az íráskép alapján valószínűsíthető, egyfajta titkosírással állunk szemben. Nehezíti a megfejtést, hogy nem tudhatjuk pontosan: a mondat honnan kerül Oresztész elé: fatörzsbe vésve látja-e meg, előkerült papírcetli idézi-e emlékezetébe, netán mint emlék, hallucináció jelenik meg előtte.
365 Az utolsó sorokban ráismerünk a helyszínre: ugyanaz a kiserdő, amely a regény legelején, majd vissza-visszatérően egyes közbülső fejezetekben is keretül szolgált Oresztész töprengéseihez.
Teljes a leltár: sejtelmesen hajladoznak a páfrányok, érkeznek a denevérek, és valahol mélyen a lombok közt – ebben biztosak lehetünk – ott van a forrás is, amelynek vizéhez Oresztész önmagával szembenézni odahajolhat.
