2011 szeptemberében a Magvető Kiadó gondozásában megjelent Tejmozi c. regényem. Úgy érzem, ez lesz az első olyan könyvem, amely szakmai érdeklődésre és az eddiginél szélesebb közönség figyelmére is számot tarthat. Ebben több tényező is közrejátszik. Elsőül is az, hogy regényemet olyan kiadó gondozta, amelynek kiadványai eleve az érdeklődés és figyelem homlokterében állnak. Másodjára az, hogy a Magvető mindent meg is tesz azért, hogy könyvem ne csupán az irodalmárok és kritikusok látómezejébe kerüljön, hanem az olvasóközönség is felfigyeljen rá. Harmadjára pedig talán az sem elhanyagolható, hogy magamnak most sikerült először olyan nagyobb lélegzetű epikus művet létrehoznom, amely szakmai-esztétikai szempontoknak és szélesebb olvasói igényeknek egyaránt megfelel.

Éppen ezért magam is mindent elkövetek azért, hogy a könyv sokakhoz és sokféle módon eljusson. Ennek az igyekezetemnek a bázishelye a regény megjelenése alkalmából indított blog, a Tejmozi. Itt többek között virtuális dedikálás folyik, és itt is hirdetem azt az online könyvbemutatót, amelyet a Magvető szervez saját Facebook-oldalán.

Szerző: BDK  2011.10.09. 13:44 Szólj hozzá!

Címkék: blog könyv regény könyvbemutató tejmozi

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvem.blog.hu/api/trackback/id/tr743289431

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása