Jegyzetek
1 Az első két bekezdés nyilvánvalóan szimbolikus tartalmú. A forrás, a tiszta víz, a tükröződés, a páfrányok és denevérek – mind-mind többértelmű, másod- és harmadlagos jelentéssel rendelkező kifejezések. Teljes fogalmi hátterük feltárása itt nem lehet célunk, ám egyetlen példán bemutatjuk a lehetséges asszociációkat.
A forrás egyenestől alig eltérő értelme: tisztaság, átláthatóság; emellett a víz – mint őselem – egyben az élet, a létezés vagy akár az öröklét szimbóluma. A másodlagos jelentés nyilvánvalóan az eredetre, származásra, indítékokra utal. Elkerülhetetlenül ide társul a bartóki „csak tiszta forrásból” képzete is, így joggal feltételezhetjük, a víz fölé hajló Oresztész itt a dolgok tiszta eredetéből kíván meríteni. A harmadlagos jelentésre is könnyen rátalálhat, aki valamennyire is jártas Argosz közelmúltjának művelődéstörténetében: az Agamemnont követő Tanítványok ezen a néven hoztak létre irodalmi csoportosulást, és a Forrás működése, majd későbbi felszámolása élezte ki a végsőkig Agamemnon és Egiszthosz ellentétét. A regény címét is ide asszociálva így válik teljessé a forrásvízben saját arcmását kereső Oresztész szimbolikus gesztusa.
2 A hangulati felütést és értelmi-érzelmi elhelyezést követően a szerző azonnal a lényegre tér. Kijelentése – „Mindenkinek megvan a maga Elektrája” – bizonyos tekintetben a regény egyik elméleti alapját képezi; az író azon nézetét jeleníti meg, amely szerint mindnyájunk életében adódnak olyan sorsszerű találkozások és katartikus helyzetek, amelyek felborítják korábban kialakult értékrendünket. A Szembesülés kulcsának is nevezhető mondat hangsúlyos megjelenése azonban nem a vak végzet elkerülhetetlenségét példázza, hanem – árnyaltabban – azt, hogy a sors, a Püthia megjósolta jövő mindig konkrét szituációk és valós személyek formájában jelenik meg az individuum számára.
3 Ágnes említésével Elektra egyetlensége megsokszorozódik: ez a mű egyik fő jellegzetessége; voltaképpen az Elektrák (és később az Évák) párhuzamára épül a regény egész szerkezete.